Egy floridai kutya egy órán át körözött egyedül egy autóban

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Egy hátramenetben köröző autóra lett figyelmes a szomszédság a floridai Port St. Lucieban, egy ideig még a kiérkező rendőrök sem tudták eldönteni, hogy az autóban ülő sötét alak micsoda, egy ideig kisgyerekre gondoltak.

Aztán amikor a köröket rajzoló autó felöklelte a szomszéd postaládáját és kukáit, a jármű sebessége lecsökkent, így Anne Sabol járőr ki tudta nyitni a kocsi ajtaját. Ekkor érte a nagy meglepetés, az autóból egy fekete labrador ugrott elő.

Mint kiderült, az autó gazdája járó motorral hagyta az autóját a ház előtt, amibe a kutya beugrott és valahogy hátramenetbe kapcsolta az automata váltót. Az autó innentől kezdve rótta a köröket.

A kutya gazdája, aki neve elhallgatását kérte, azt ígérte, kifizeti az okozott kárt, pedig az amerikai tévéknek nyilatkozó szomszédok láthatóan élvezték a mutatványt. (CNN)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.