Elhárult az utolsó akadály, jövőre megkezdik a Budapest-Belgrád-Kína vasút építését

gazdaság
2019 november 23., 09:49
comments 185

"A közelmúltban elhárult az utolsó akadály is, a finanszírozási szerződést a tervek szerint még az év végéig aláírjuk, így az építkezés 2020 elejétől kezdetét veheti," mondta a Budapest-Belgrád-Kína vasútépítésről az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak. Mosóczi László hozzátette:

"Magyarország központi szerepre törekszik a régiós logisztikában, mivel az eurázsiai teherszállítás rendkívüli gazdaság- és iparfejlesztési potenciállal jár együtt. A görögországi Pireusz kikötőjében ötszörösére emelkedett a forgalom, a magyar érdek az, hogy a kínai áruk hazánkon keresztül jussanak el a leggyorsabban onnan Nyugat-Európába. Szerbiában már zajlik az építkezés, Belgrádtól délre több mint száz kilométer megújult, és a görögök azt ígérik, hogy a saját szakaszaikat is rendbe teszik."

Arról nem beszélt, hogy eközben miért vásárolt Magyaroszág Triesztben kikötőt, illetve arról sem, hogy Macedónia is felújítja-e a szakaszait. Arról viszont igen, hogy

új projektek beemelésével 2024-ig bővítették ki közlekedési infrastruktúra fejlesztés beruházási ciklusát. Ez idő alatt közúthálózat megújítására 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre pedig mintegy 1700 milliárd forintot szán a kormány.

Hozzátette: "a magyar gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően a teljes közúti forrásmennyiségből 1800 milliárd forintot a hazai költségvetésből tudunk finanszírozni, csak a kisebbik hányad, 1400 milliárd forint származik európai uniós támogatásból."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.