Gyuri hazaért

  • 2014 elején 8 részben jelent meg A drogfutár című sorozatunk.
  • A történet Gyuriról szólt, aki világ életében jómódú vállalkozó volt, de pénzügyi zavarában elvállalta, hogy kokaint csempésszen Peruból Európába.
  • Lebukott, több mint három és fél évet töltött perui börtönben, elképesztően mostoha körülmények között.
  • Tíz év után először most hazajött, Budapestre. Elmondta, hogy mit történt vele az elmúlt öt évben, és hogy mihez kezd Magyarországon. 

Kalandregénybe illő története van Gyurinak, aki közgazdász diplomával a zsebében, túl az ötvenen egy nigériai férfi javaslatára a Déli Pályaudvar közelében elvállalta, hogy kokaint csempésszen Budapestre. Athénen keresztül Peruba utazott, ahol hetekig küldözgették szállodáról szállodára, míg egy indián több kiló drogot dugott a hátizsákjába. A reptéren lebukott, és egy olyan börtönbe zárták, amit száz főnek építettek, de ezren éltek benne. Elképesztő sorsú emberekkel találkozott ott, megismerte a börtön belső törvényeit, és végül egy emberbarát ügyvéd és egy magyar szociális munkás segítségével kiszabadult. Eddig ismerhették történetét a 444.hu olvasói. A múlt héten Budapesten beszélgettünk vele.   

Valamivel több mint tíz éve indultál el innen. Milyen újra Budapesten?

Ismerkedem a várossal. Sokat sétálok, sok régi emlékem tér közben vissza, de megváltozott nagyon a város. Sokkal több étterem lett, és az emberek az utcán isznak és dohányoznak. Ez régebben nem volt így, most kint állnak a helyek előtt az emberek. 

Mert azóta betiltották a benti dohányzást. A rólad szóló sorozat végén azt mondod, hogy nem akarsz hazajönni, mert nem látod értelmét. Ezt még 2013 végén mondtad. Miért jöttél haza most mégis?

Mert hazaküldtek. Október 15-én kórházba kerültem, tüdőembóliám és szívinfarktusom volt, és ahogy lábadoztam, a kinti magyarok szerveztek egy gyűjtést, hogy megvegyék a repülőjegyemet. Ebbe túl nagy beleszólásom nem volt.

Gyuri Budapesten.Fotó: botost/444.hu

Meg akartak menteni mindenáron?

Mondjuk így. Meg akartak menteni magamtól. 

Ismerted őket?

Egy - két kivétellel igen. A kinti magyaroknak van egy szervezete, nincsenek sokan, 10-15-en járnak el magyar rendezvényekre, főleg olyanok, akik már régebben kint élnek. 

Volt hova érkezned 10 év után?

Igen is, meg nem is. Van egy barátnőm, aki segített, vett ki szobát egy hosztelben, egyelőre ő fizeti, de jövő héttől saját lábra tudok állni, elkezdek dolgozni.

Mit fogsz csinálni?

Szakács leszek.

Nincs ilyen végzettséged, ha jól emlékszem, de 2013 őszén ott tartottál, hogy kürtőskalács sütéséből próbáltál megélni egy dzsungelben lévő kisvárosban. Az hogy sikerült?

Az nem jött össze. Talán a klíma miatt, túl meleg volt ahhoz, hogy meleg édességet lehessen eladni. Ott éltem majd' két évig, volt egy barátnőm, és az ő családjánál laktam. De nem igazán tudtam dolgozni, megélhetési problémáim adódtak. 

Úgyhogy visszamentem Limába, és elhelyezkedtem egy étteremben, ahol konyhai kisegítő voltam 9 hónapig. Aztán az ottani főnökömmel elmentem Cuzcoba, és ott már szakács voltam. A következő évben fölajánlottak egy másik szakács állást Punoban, a Titicaca tó partján, úgyhogy átmentem oda.

Magadtól tanultál meg főzni?

Igen. Sosem végeztem Magyarországon kétkezi munkát, mindig csak valamiféle főnök voltam. Élveztem a konyhán, hogy saját magam hozok létre valamit. Érdekes volt, hogy sikerült valami újba vágnom ilyen idősen (Gyuri most 63 éves - szerk.). Pedig nincs túl jó kézügyességem, nem tudok villámgyorsan aprítani például, de ezt lehet pótolni az ízekkel.

Punoban már te vezetted az éttermet, ugye?

Igen. Sokáig vegán éttermekben dolgoztam. Végül egy dzsungelben lévő kisvárosban, 2000 méter magasan kaptam egy állást, és onnan utaztam vissza idén Limába, eredetileg azért, hogy megcsináltassam a lejárt útlevelemet. 

Az akkori magyar konzul felajánlotta, hogy jöjjek vissza Magyarországra. Valójában így indult a visszatérésem. Segített a papírok intézésében, és azt mondta, hogy meg van beszélve a baptistákkal, hogy fizetik a repülőjegyemet, ahogy több sorstársamét is. (Baptista Szeretetszolgálat, több kint raboskodó magyarnak is segítettek a hazatérésben - szerk.) A konzul asszony még abban is segített, hogy amíg az ügyem rendeződik, addig egy templomban lakhassak. Volt a német katolikus egyháznak ott egy magyar származású papja, és ő engedte meg, hogy néhány hétig az eklézsia egyik vendégszobájában aludjak. Szeles Tibornak hívják a papot, ő később is segített pénzzel, 300 dollárral szállt be repülőjegyembe például, nagyon sokat köszönhetek neki. 

Megtanult főzni.Fotó: botost/444.hu

Tehát amikor a konzul felajánlotta, hogy segít megszervezni a hazatérésedet, akkor már benned volt, hogy tíz év után hazajönnél, magadtól is?

Igen. Elmúltam 63 éves, és úgy tudom, hogy hamarosan valamiféle nyugdíjat kaphatnék Magyarországon, és ezt mindenképpen el szerettem volna intézni. Amiatt is aggódni kezdtem, hogy valami egészségügyi problémám lehet. Kint végig feketén dolgoztam, úgyhogy nem volt egészségügyi biztosításom sem. Sokáig úgy gondoltam, hogy acélból vagyok, és nem lehet ebből problémám soha. Hamarosan kiderült, hogy ebben nem volt igazam. Persze lehet, hogy kint nem rosszabb az egészségügyi rendszer. Amióta visszajöttem, elmentem orvoshoz, beutaltak hét vizsgálatra, ebből kettőre jutottam eddig el, de azt mondták mindkét helyen, hogy jövőre tudnak már csak időpontot adni. De végülis nem ez most az érdekes. 

Nem úgy jöttél haza, ahogy abban a konzullal megállapodtatok. Mi történt?

Az volt a baj, hogy hittem a konzul ígéretében, hogy visszajövök. Valószínűleg ez össze is jött volna, de lejárt a missziója augusztus elején, és az új konzul sokkal hivatalosabban állt a dolgokhoz, mint ő. Nem igazán foglalkozott úgy velem, ahogy az elődje. 

Én pedig pénz nélkül ott ragadtam Limában, és nem találtam munkát. Ott az a probléma mostanában, hogy egymillió venezuelai érkezett, és minden feketemunkát elfoglaltak. Nincs igazán keresnivalóm huszonéves venezuelaiak mellett, akik bármennyiért hajlandóak dolgozni. Lehet, hogy nem is kerestem munkát elég erőszakosan. Az volt akkor már a fő célom, hogy csak kibekkeljem az időt, amíg vissza tudok jönni. Illetve visszamehettem volna a legutolsó munkahelyemre egy idő után, de addigra nem volt pénzem, hogy elutazzak Limából.

Így kerültem az utcára, majd két hétig hajléktalan is voltam. És akkor szerencsésen jött az infarktusom. Ha ez nem lett volna, akkor lehet, hogy még mindig ott kóborlok Lima utcáin. 

Egyébként viszonylag könnyen lehetne megélni koldulásból, csak nem volt hozzá gyomrom, vagy tehetségem. Próbálkoztam vele, és ha jól tudtam volna csinálni, akkor simán meg lehetett volna élni belőle, de nem volt nekem való. 

Itt akarsz maradni tartósan?

Nem tudom. Mindenféleképpen elkezdek dolgozni most itt. Úgy érkeztem meg, hogy  120 euró volt csak nálam, amiből 20 volt a taxi a repülőtérről. Össze kell most szednem egy kis tőkét, hogy tovább tudjak lépni. 

Ahhoz, hogy ezt az elmúlt tíz évet végigcsináld, a börtönnel, az éttermekkel, az idegen közeggel, mire volt leginkább szükséged? Milyen tulajdonság, készség kellett leginkább, amikor nehéz volt?

Gyuri 2012 májusában, amikor még börtönben ült.Fotó: Indavideó

Furcsa módon nincs semmi halálfélelmem, nem féltem a jövőtől sohasem. Nem igazán érdekelt, hogy mi lesz holnap. És ez rögtön átsegít bármilyen úgynevezett problémán. Mert ha úgy gondolod, hogy nincsenek problémák, csak megoldások, mert úgyis lesz valahogy, akkor nem csinálsz túl nagy gondot abból, hogy mi lesz. 

Szerveznek még be magyarokat kokainfutárnak, mint annak idején téged?

Nem tudom, de szerintem biztosan van még ilyen. Nem érdekel, nem foglalkoztam ezzel azóta.

Nem kerestek soha, akik beszerveztek? 

Miért kerestek volna? 

A drogfutár című sorozat a 444-en:

A perui börtönben ülő magyar futárokról szóló, Mondták, hogy itten nem lehet lebukni című film itt látható.