Mélypont: Vadai a pedofilok védelmével vádolta meg a Fideszt, Völner államtitkár balliberális szexuális ragadozókkal és gothározással vágott vissza

2019 november 25., hétfő 11:30

A magyar Parlamenthez képest is végtelenül alacsony színvonalú összecsapás zajlott le hétfőn két, a legkomolyabb témákat is a saját javára, cinikusan kiforgató politikus, a DK-s Vadai Ádnes és a fideszes Völner Pál államtitkár között.

Vadai a gyermekeket zaklató szexuális bűnözők témakörében tett fel azonnali kérdést. Miután hosszan sorolt különféle, az utóbbi években gyerekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekményeket, felidézve, hogy a tettesek között voltak szülők, tanárok, papok, edzők és hitoktatók, rátért arra, hogy három évvel ezelőtt mások mellett ő is jegyezte az az ellenzéki határozati javaslatot, ami, ha a Ház megszavazta volna, arra kérte volna fel a kormányzatot, hogy foglalja törvénybe a szexuális bűnözők névjegyzékének nyilvánossá tételét. Az javaslatot azonban leszavazta a parlament.

Miután Vadai maga említette meg a felvetéssel szembeni kormánypárti kifogások lényegét - miszerint az ilyen publikálás az alaptörvénybe ütközne és adatvédelmi aggályogat is felvetne - váratlanul,  durva inszinuációval lényegében a pedofilok takargatóinak nevezte a fideszeseket. Szó szerint azt mondta, hogy

"Érdekes módon ha pedofilokról van szó, Önök igazi emberjogi harcosok tudnak lenni."

Ezek után közölte, hogy őt nem érdekli sem az alaptörvény, sem az érintettek személyes adatainak védelme, ezért a DK újra benyújtja a régi határozati javaslatát.

A kérdésre Völner Pál államtitkár válaszolt. Nyitásnak szó szerint elmúltnyolcévezett egyet, rámutatva, hogy míg kormányon volt a baloldal, nem hozott ilyen törvényt, majd hosszan sorolta, hogy mit tett a Fidesz a szexuális bűnözők ellen törvényhozásilag. Kezdve azzal, hogy az ilyen bűnök már nem évülhetnek el, folytatva azzal, hogy a korábbi szabályozásban nem volt benne, hogy aki gyerekekkel művel ilyent és elítélik, az később sem foglalkozhat gyerekekkel, a mostaniban viszont már benne van. Völner azt is kiemelte, hogy a Vadai által feklsorolt zaklatók mindegyikét jogerősen elítélték.

Az elejét kivéve aránylag tárgyszerű választ aztán akkora gothározással fejezte be, hogy az simán kontrázta vadai pedofilozását. Völner, akinek érezhetően fájt, hogy Vadai annyi egyházi személyt említett meg a felsorolásában, egyszer csak azt mondta, hogy

"én egy dolgot azért hiányoltam: lehet, hogy nem a pedofilokról van szó, de a színházi rendezők körét nyugodtan ide sorolhatta volna, a balliberálisok emblematikus alakjait, akiket önök fedeznek (...) gyakorlatilag minden adatot titkolnak, mindenféle szabályzatokra hivatkoznak".

Feltehető, hogy Völner arra a Gothár Péterre gondolhatott, akinek zaklatási ügyét a Katona József sSzínház a neve említése nélkül jelentette be, hogy később maga az érintett vallja be, hogy ő a volt a főszereplő. Ez az a különös zaklatási ügy, ahol a színház csak azt nem közölte, hogy mi történt és ki tette. 

Völner szerint Gy Németh Erzsébet, a DK főpolgármester-helyettese 

"gyakorlatilag kiadott egy olyan nyilatkozatot, amiben a női méltóság védelmétől messze elzárkózva fedez olyan ragadozókat akik évtizedek óta a színházi életben gyakorlatilag tönkretesznek fiatal életeket."

A fideszes politikus arra a HVG-interjúra gondolt, amiben a botrány kitörése után pár nappa Gy. Németh azt akarta elhitetni, hogy rá sem kérdezett, kit vádol zaklatással a Katona, és elkerülte az arra vonatkozó kérdéseket, hogy a főváros tervez-e további lépéseket az ügyben. Az nem derült ki, hogy Völner miért beszélt többesszámban szexuális ragadozókról, miközben Gy. Németh csak Gothárral kapcsolatban nyilatkozott.

Völner hozzátette, hogy

"most a 18 életévet persze tekinthetjük olyan életkornak, ami után gyakorlatilag bármit meg lehet tenni egy nővel, mi ezt sem tekintjük annak."

Az államtitkár azzal fejezte be, hogy amíg Vadai nem ítéli el az ilyesmit, addig porhintésnek tekinti a szavait és a határozati javaslatát.