Jogerősen öt év börtönre ítélték Kocsis Istvánt

bűnügy
2019 november 26., 12:24
comments 82

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte kedden a Kúria Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek egykori vezérigazgatóját. A több kormányt túlélő, mindkét politikai oldallal együttműködni képes Kocsist hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolta az ügyészség.

Kocsist már másodfokon is bűnösnek találták, a Pécsi Ítélőtábla március 1-én a másodszorra megismételt eljárásában ugyanígy öt évre ítélte, de Kocsis és védői a Kúriához fellebbeztek. Hiába, a legfelsőbb bíróság nem változtatta meg a büntetési tételét.

A lassan egy évtizede tartó büntetőeljárás során Kocsist és társait azzal vádolták, hogy különböző, leginkább offshore-cégekkel kötött kamuszerződések révén mintegy 15 milliárd forintot szívtak ki az MVM-ből.

Kocsis pere 2015-ben indult, első fokon felmentette a bíróság, azonban ezt az ítéletet három éve másodfokon megsemmisítették, és új eljárást rendeltek el. A megismételt eljárásban 2018-ban a Kaposvári Törvényszék gyakorlatilag megismételte az első fokú ítéletét, újfent felmentve Kocsis Istvánt. Másodfokon viszont végül elítélték, és ezt az ítéletet immár a Kúria is fenntartotta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.