Nagy erőkkel keresi a torontói rendőrség a férfit, aki szarral öntöget le egyetemistákat

külföld
2019 november 26., 18:48
comments 106

A kanadai rendőrség nagy erőkkel keresi azt az ismeretlen személyt, aki a torontói egyetemek környékén egy vödörből emberi szarral önt le egyetemistákat. Hétfőn éjjel egy lányt öntött le az elkövető, és ez már a harmadik ilyen támadás volt kevesebb, mint egy hét alatt.

Az első pénteken történt, amikor egy, vastag, fekete kesztyűt és építkezéseken használatos, sárga biztonsági sisakot személy lépett a Torontói Egyetem könyvtárába, kezében egy vödör fekáliával. A vödör tartalmát egy (a rendőrség szerint) véletlenszerűen kiválasztott egyetemistára borította, majd nevetve elmenekült a helyszínről.

Vasárnap a szintén Torontóban lévő York Egyetem könyvtárában is ugyanez történt.

A rendőrség fotókat is kiadott az elkövetőről, akiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy fekete férfi, és a 30-as éveiben járhat. Az eddigi három esetben a vödröt mindig hátrahagyta, ezeket vizsgálják is a rendőrök.

A rendőrség közölte azt is, hogy eddig mindhárom megtámadott diák ázsiai volt, de feltételezésük szerint az elkövető nem a származásuk alapján választotta ki őket. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.