Kilenc évet kér az ügyészség a Viking Sigyn kapitányára

baleset
2019 november 28., 08:32
comments 69

Vádat emelt az ügyészség a Viking Sigyn 64 éves, ukrán kapitánya ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség kilenc év börtönbüntetést és kilenc év vízi járművezetéstől való eltiltást kér a vádlottra, abban az esetben, ha az előkészítő ülésen elismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A vádirat szerint a férfinek 1989 óta van hajóskapitányi képesítése, 2000 óta egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában áll. Ezen kívül érvényes rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezik.

A szállodahajó 2019. május 29-én este, zuhogó esőben a Margit hídnál ütközött egy Hableány nevű, sokkal kisebb személyhajóval. Két magyar és huszonöt dél-koreai utas meghalt, egy dél-koreai személyt pedig máig keresnek a hatóságok. 

A vád szerint a Hableány balról előzte a szállodahajót, majd előtte hajózott, így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatt. A nagy hajót vezető vádlott ennek ellenére gyorsítani kezdett, pedig szabad szemmel és a radaron is világosan látható volt a Hableány helyzete. Így az ügyészség szerint az is észlelhető volt számára, hogy ha változatlan sebességgel és irányban vezeti a saját hajóját, a Hableányhoz veszélyes közelségbe kerül. 

A kapitányt azzal vádolják, hogy nem figyelt elvárható módon, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, nem tartotta a biztonságos távolságot, és az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést sem adta le. Az ügyészség szerint a kapitány a tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének sem tett eleget, annak ellenére, hogy a megfelelő képzéseken és gyakorlatokon részt vett, 2019 áprilisában és májusában több mentési gyakorlatot is vezetett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.