Átkutatta az ügyészség a cserkeszőlői polgármesteri hivatalt

2019 november 28., csütörtök 6:33

Szerdán házkutatást tartottak a cserkeszőlői polgármesteri hivatalban a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Erről a polgármester, Varga Attila számolt be a Facebookon és a település honlapján

Azt írta, az ügyészség „célja olyan tárgyi bizonyítási eszközök, elektronikus adatok felkutatása és rögzítése volt, melyek köthetők a Központi Nyomozó Főügyészség egy nyomozásához”. Ennek keretében „mind papír alapú, mind elektronikus rögzítésű adatok és ezek hordozói lefoglalásra kerültek”.

„Ezen nyomozás nem kapcsolható semmilyen módon a jelenlegi vezetéshez. Mi csak elszenvedő alanyai vagyunk a kényszerintézkedésnek.”A kutatás miatt egész nap zárva volt a hivatal, és a katonai ügyészek utasítása alapján a telefont sem vehették fel. A polgármester azt ígérte, igyekeznek mielőbb visszaállítani az ügyfélfogadási rendet és a szokásos hivatali munkát, de lehet, hogy ehhez a csütörtöki és a pénteki napra is szükségük lesz.

Csütörtökön testületi ülést is tartanának, de csak délelőtt fogják eldönteni, hogy elhalasztják-e. 

Kerestük telefonon és emailben az önkormányzatot, valamint a Központi Nyomozó Főügyészséget is. Ha valahonnan választ kapunk, közöljük.