Olaszországban a szakszervezetek is csatlakoznak a klímasztrájkhoz

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Csütörtök éjféltől péntek este 9 óráig tart az olaszországi vasutasok sztrájkja, amit számos városban klímatüntetés kísér pénteken baloldali mozgalmi csoportok csatlakozásával. A munkabeszüntetéshez a három legnagyobb vasúttársaság, a Trenitalia, az Italo és a Trenord dolgozói csatlakoztak. A sztrájk nem érinti a nagysebességű, valamint a repülőtéri járatokat.

Rómát kivéve több nagyvárosban a helyi tömegközlekedés is leáll pénteken. A sztrájkban részt vesz a közigazgatási szakszervezetek egy része is.  

A szakszervezetek a Greta Thunberg meghirdette klímatüntetéshez is csatlakoznak, amely Rómában a belváros utcáin vonul végig.

Fotó: ANDREAS SOLARO/AFP

Az olaszországi városokban szeptember 27-én tartott klímatüntetésen több százezren vettek részt. Most az úgynevezett „szardíniák” csatlakozását is várják, vagyis azokat a főleg fiatalok alkotta, baloldali csoportokat, amelyek néhány hete a Matteo Salvini vezette jobboldal ellen rendeznek megmozdulásokat.

A sztrájk, a tüntetések és a Black Friday egybeesése, valamint a pénteken visszatérő rossz idő miatt teljes káosz fenyegeti az olaszországi városok működését.Szeptemberben az oktatási miniszter igazolt hiányzást biztosított a klímatüntetésen résztvevő diákoknak, ezt azonban most nem garantálja számukra.   (MTI)