Januárban lemond a máltai miniszterelnök

külföld
2019 november 30., 17:17
comments 51

Lemond a tisztségéről január 18-án Joseph Muscat máltai miniszterelnök, akivel szemben felmerült az a vád, hogy politikailag beavatkozott a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében folyó vizsgálatba - tudta meg névtelenséget kérő pártbéli forrásoktól az AFP francia hírügynökség.

Tiltakozók a kormányfő hivatala előtt Málta fővárosában november 20-án.
photo_camera Tiltakozók a kormányfő hivatala előtt Málta fővárosában november 20-án. Fotó: MATTHEW MIRABELLI/AFP

Az AFP azt írja, hogy a kormányfő egyelőre meg nem határozott időpontban maga fogja bejelenteni, hogy a párt január 18-án új vezetőt választ, és nem lesz szükség ideiglenes vezető kinevezésére, mert csak akkor mond majd le, ha az új pártvezetőt már megválasztották.
Muscat kormányának egyik minisztere és kabinetfőnöke a héten lemondott, majd ez utóbbit kihallgatta és őrizetbe vette a rendőrség Daphne Caruana Galizia két évvel ezelőtti meggyilkolásának ügyében.

(MTI/AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.