Az MTVA sorra mondja fel a szerződéseit azokban a városokban, ahol az ellenzék került többségbe

media
2019 december 05., 06:13

A szolnoki, a miskolci, a pécsi és a nagykanizsai helyi tévével is megszünteti együttműködését a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), írja a Népszava. Ezekben a városokban az a közös, hogy októberben mindenhol ellenzéki többségű testületet választottak, Miskolcon és Pécsen pedig a fideszes polgármestert is lecserélték. 

A Szolnok TV Zrt. például évek óta készít helyi tudósításokat az állami média számára, novemberben azonban levelet kaptak az MTVA-tól, hogy az év végéig hatályos együttműködést januártól már nem akarják fenntartani. Mindezt azok után, hogy a szolnoki ellenzéki többség leváltotta a helyi tévé főszerkesztőjét. 

A Népszava azt írja, látták a levelet, amit az MTVA produkciós igazgatója és operatív vezérigazgató-helyettese írt alá, a sajtóosztály mégis azt írta nekik, hogy semmilyen szerződést nem bontottak fel a Szolnok TV Zrt.-vel, sőt, a 2019 december 31-éig érvényben lévő szerződés újratárgyalását kezdeményezték. 

Utóbbit végül megerősítette Tóth József, a szolnoki tévé új vezetője is. Azt mondta, az MTVA jelezte a tárgyalási szándékát, de egyelőre nem tud további részleteket. Miskolcon, Pécsen és Nagykanizsán viszont egyelőre nincs szó újratárgyalásról. 

A lap által megkeresett, fideszes vezetésű városokban, Kaposváron és Nyíregyházán nem kaptak az együttműködés felmondásáról szóló levelet. Igaz, Szombathelyen sem történt ilyen, pedig ott már február végén leváltották a helyi médiacentrum vezetőjét, miután az ellenzék többségbe került a közgyűlésben.  

Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke - aki a fideszes többség idején a szombathelyi tévét vezette - azt mondta, nem feltétlenül politikai alapú, hanem racionális lépésről van szó, hiszen nem tudni, mekkora lesz az állami tévé működtetésére szánt keret.