Pénzbüntetést kapott a zugszálló, amit Becsó Zsolt cége alapított

POLITIKA
2019 december 15., 09:05

Már intézkedett is a terézvárosi zugszállónak az ügyében, amit a fideszes Becsó Zsolt cége alakított ki 2016-ban a belvárosi Nagymező utcában. A cégnek ugyanis nem volt kereskedelmi engedélye, valamint az egyik épületszárny településképi engedélye is hiányzott. A 24.hu-nak küldött tájékoztatás szerint „pénzbüntetést is kiszabott a kereskedelmi hatóság, de mivel folyamatban lévő hatósági ügyről van szó, ennek mértékéről nem adhatok ki információt”. A lap szerint a büntetés több százezres nagyságrendű lehet, bár ezt egy belvárosi hostel gyakorlatilag egy nap alatt kitermel.

Becsó Zsolt
photo_camera Becsó Zsolt Fotó: Becsó Zsolt/Facebook

A fideszes képviselő vagyonnyilatkozata szerint a zugszállót működtető Ublot Kft. a szálló alapításakor Becsó Zsolt 50 százalékos tulajdonában volt, majd a botrány kirobbanása után azzal védekezett, hogy nem vett részt a cég operatív irányításában, valamint 2018 szeptemberében eladta a tulajdonrészét, csak azt még sajnos nem jegyezte be a cégbíróság.