Az anya értesítette a rendőröket a győri családirtási ügyben

bűnügy
2019 december 16., 08:14

Újabb részleteket közölt a rendőrség a győri tragédiáról. (Vasárnap egy győri lakásban két gyerek holttestét,a közelükben pedig a gyilkosságok után önmagával is végző apjukét találták meg.)

photo_camera Rendőrségi helyszínfotó a győri lakásból.

Eszerint a rendőrséget a férfi egykori felesége értesítette, miután a volt férjnél láthatáson lévő három gyereke közül csak a legkisebbel tudott beszélni. A férfi nemrég szabadult, az elmúlt éveket börtönben töltötte, méghozzá amiatt, hogy 2016-ban Szombathelyen kalapáccsal támadt az alvó feleségére, miközben a három gyerek is a lakásban aludt. Akkor öt évre ítélték, de nem tiltották el a gyerekek láthatásától.

A helyszínre érkező rendőröknek és katasztrófavédelmiseknek az életben maradt legkisebb testvér, a kislány egy másik sajtóhír szerint már az ablakon át megmondta, hogy nem tudja felkelteni a testvéreit.

A behatoló rendőrök a 13 éves lányt és a 10 éves fiút holtan találták. A friss közleményből derül ki, hogy az apjuk holttestét nem magában a lakásban, hanem a folyosóról nyíló egyik közös használatú helyiségben találták meg.