Transzparenssel tüntetett Eszenyi Enikő ellen néhány néző a Vígszínház előadásán

MŰVÉSZET
2019 december 16., 06:09

Demonstráció színesítette a tapsrendet a Vígszínház vasárnap esti előadása, a Diktátor végén: néhány néző transzparenst emelt fel az első sorokban azzal a felirattal, hogy

TÁVOL MARADNI IS POLITIKA, ENIKŐ

Ez minden bizonnyal arra való utalás, hogy Eszenyi Enikő, a Víg igazgatója - aki az ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével játszott Diktátort is rendezte - nem volt jelen a kulturális törvénymódosítás miatt tartott múlt hétfői, Erzsébet téri tüntetésen. Hogy utána pénteken azt nyilatkozza erről az ATV híradójának, hogy azért nem ment el, mert szerinte mindent szakmai úton kell elintézni, az ügy viszont a tüntetéssel politikai térbe került.

A vasárnap esti mini demonstrációról beszámoló Indexnek azt írta egy szemtanú, hogy az akcióra nem igazán reagáltak sem a színészek, sem a közönség.