A lengyel legfelsőbb bíróság szerint az igazságügyi reform miatt hosszabb távon elhagyhatja az EU-t Lengyelország

külföld
2019 december 17., 19:55

A lengyel kormánypárt által minap benyújtott, a bírósági rendszerről szóló újabb törvénymódosító javaslat veszélyezteti a bírák függetlenségét – áll a legfelsőbb bírósági állásfoglalásban, amit a parlamenti véleményezési folyamat keretében adtak ki.

A Jog és Igazságosság (PiS) által múlt héten benyújtott, csütörtökön napirendre kerülő tervezet fegyelmi intézkedéseket tesz lehetővé az olyan bíráknál, akik politikai tevékenységet folytatnak, illetve akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését, és megváltoztatja a legfelsőbb bírósági elnök megválasztási eljárását is.

A terjedelmes legfelsőbb bírósági véleményezési anyag szerint a tervezet ellentmond az EU-s jognak, ezért az uniós szervek „nagy valószínűséggel kénytelenek lesznek kötelezettségszegési eljárást indítani”, és mindez „hosszabb távon az EU elhagyásának szükségességéhez vezethet”. Ez arra vonatkozhatott, hogy az Európai Bizottság szóvivője hétfőn közölte: a brüsszeli testület elemezni fogja, hogy a tervezet megfelel-e az EU-s jognak.

A tervezett fegyelmi megoldások „reális veszélyt jelentenek a lengyelországi bíróságok függetlenségére”, lehetővé teszik az olyan bírák eltávolítását, akiknek a „nézetei nem felelnek meg a kormányzó többségnek” – írják a dokumentumban.

A PiS tervezete arra reagált, hogy december elején a legfelsőbb bíróság munkaügyi kamarája kétségbe vonta ugyanazon intézmény másik testületének, az új fegyelmi kamarának a létjogosultságát, mégpedig az európai jog felsőbbrendűségére és jogállamisági elvekre hivatkozva. A legfelsőbb bírósági szóvivő pedig arra hívta fel a különféle szintű lengyel bíróságoknak a PiS-kormányzás idején kinevezett tagjait, hogy fontolják meg a munkájuk felfüggesztését. Az utóbbi időben az államfő által kinevezett bírák státuszát egyes fellebbezési eljárások során egyes bírókollégáik is megkérdőjelezték.

Az ügyben Malgorzata Gersdorf, a legfelsőbb bíróság távozó elnöke külön nyilatkozatban reagált, szerinte a lengyel és az európai jog „azonos irányvonalat követ”.

Michal Laskowski legfelsőbb bírósági szóvivő szerint a PiS tervezete sok helyen sérti a lengyel alkotmányt, az elfogadása „nagyon rossz következményekkel járhat a nemzetközi színtéren”.

A PiS törvénytervezete a lengyel ellenzék szerint is veszélyezteti a bíróságok függetlenségét. Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács nemrég leköszönt és az Európai Néppárt jelenlegi elnöke az ügyben tüntetések szervezésére hívta fel a lengyeleket, a Twitteren „kemény ellenállást” sürgetve.

A bírósági törvények elleni 2017. július 20-i demonstráción egy tüntető felmutatja a lengyel alkotmányt.
photo_camera A bírósági törvények elleni 2017. július 20-i demonstráción egy tüntető felmutatja a lengyel alkotmányt. Fotó: Omar Marques/Anadolu Agency/AFP

A témáról a keddi kormányülés után az újságírók Mateusz Morawiecki miniszterelnököt is megkérdezték. Ő úgy látta, a tervezet megelőzi „a lengyel igazságügyet fenyegető káoszt”. Rámutatott a Nyugat-Európában, többek között Franciaországban és Németországban érvényes megoldásokra, amelyek megakadályozzák, hogy „egyes bírák kétségbe vonják más bírák döntéseit”.

Utalva arra, hogy például Németországban a bírák ilyen jellegű kihágásai büntetőjogi következményekkel is járhatnak, Morawiecki azt mondta, a tervezett lengyel megoldások „nem annyira messze menőek”, de „egyértelműen biztosítani kell az igazságügy rendjét”. (MTI)