Több, mint tízmilliárd dollárt húztak be az amerikaiak ezreit megnyomorító cég tulajdonosai

Több 444 videó?
Szeretném

Az amerikai opioidjárvány egyik fő okozójának tartott Sackler család kilenc év alatt 10,7 milliárd dollárt vett ki a Purdue Pharma nevű gyógyszercégéből azzal, hogy a pénzt bizalmi vagyonkezelőkhöz és más holding cégekhez irányította, írja a New York Times. 

Ez egy hétfőn nyilvánosságra került vizsgálatból derült ki, amely a cég 2008 és 2017 közti tevékenységét vizsgálta. A jelentés készítői viszont nem tudják, hogy ebből a pénzből pontosan mennyi adót fizettek be. 

A Purdue Pharma arról ismert, hogy 1996-ban piacra dobta az OxyContin nevű fájdalomcsillapítót, amiről azt állították, nem okoz függőséget, pedig pontosan tudták, hogy ennek az ellenkezője igaz. A cég agresszív marketinggel és az ügynökeinek adott elképesztő bónuszokkal érte el, hogy a gyógyszer az egész országban elterjedjen. Az OxyContin más fájdalomcsillapítóknál jóval lassabban szívódik fel, a hatása pedig nagyon hasonlít a heroinéra és a morfinéra. 

Oxycontin, az előfutárFotó: Darren McCollester/Getty Images

Az ehhez hasonló, vényre és vény nélkül is kapható, opioid típusú fájdalomcsillapítók emberek tömegeit tették függővé, 2017-ben a 72 ezer túladagolás következtében elhunyt amerikai közül 49 ezer volt opioidfüggő. Az elmúlt húsz évben amerikaiak százezrei estek áldozatul a krízisnek. 

A most nyilvánosságra került számok fontosak lehetnek a cég ellen zajló, több ezer szövetségi és állami szintű perben is. Augusztusban szintén a New York Times írt arról, hogy a család hárommilliárd dollárt fizetne, és a cégtől is megválna egy megállapodástervezetben. (Reuters)