Kapzsi üzletemberek okozták legalább 200 ezer amerikai halálát

Mégis hogy történhet meg az, hogy kevesebb mint két évtized alatt több mint kétszázezer ember hal meg gyógyszerektől, amiket az orvosaik írnak fel nekik? Orvosok, akik azt mondják, ezek szuper dolgok, enyhítik a fájdalmaikat, és még függőséget sem okoznak? Az Egyesült Államokban pontosan ez történt, sőt történik jelenleg is.

  • A kilencvenes évek végén olyan új fájdalomcsillapítók kerültek a piacra az Egyesült Államokban, melyek hatása leginkább a heroinéhoz hasonlítható. Ilyen például az OxyContin.
  • A gyártó és a forgalmazók azt állították, ezek a hosszabb hatású készítmények nem okoznak függőséget. Ez nem volt igaz, és ezt ők is tudták.
  • A gyógyszereket tudatosan elszegényedett környékeken terítették.
  • A páciensek gyorsan függővé váltak, mire az orvosok - a gyártó tanácsára - növelték az adagokat. Néhány év leforgása alatt megugrott a túladagolás okozta halálesetek száma az országban, és elkezdődött az opioidjárványként ismert népegészségügyi katasztrófa, ami jelenleg naponta átlagosan 130 amerikai halálát okozza.

2001 februárjában Ed Bischt, a philadelphiai IT-szakembert a lánya kereste telefonon. A kétségbeesett tinédzser azt mondta, 18 éves bátyját ájultan, teljesen elkékülve találta a fürdőszobában. Amikor Ed Bisch hazaért, a háza előtti pázsiton mentősök ültek. Fia, Eddie végzős volt a gimnáziumban, focizott, jól tanult, azt tervezte, gasztronómiai vonalon tanul tovább. Eddie panaszkodott, hogy nem érzi jól magát, de apjának eszébe sem jutott, hogy fia az opioid-elvonás súlyos tüneteitől szenved. Azt sejtette, hogy talán kicsit sokat ivott vagy füvezett mostanában, de a tabletták eszébe sem jutottak. Azt tervezték, pár nap múlva elutaznak egy horgászós apa-fia vakációra Floridába. „Sajnálom” - mondta az egyik mentős Ed Bisch-nek. Eddie halott volt. Az apa sokkos állapotban kérdezte, mi okozta fia halálát. „Oxy” - mondta az egyik mentős. „Mi az isten az az Oxy?” - kérdezett vissza Bisch. A férfi akkor hallotta a fájdalomcsillapító nevét először, amikor az a fia halálát okozta.

Az OxyContin nagyon fontos, az egyik legfontosabb főszereplője a „járványnak”. Az oxikodon tartalmú fájdalomcsillapító gyártója, a Purdue Pharma 1996-ban dobta piacra, és bár leírva abszurdnak tűnik, de  

  • azt állította, a gyógyszer nem okoz függőséget, pedig pontosan tudta, hogy ennek az ellenkezője igaz: nagyon gyorsan okoz függőséget;
  • elképesztő bónuszokkal motiválta ügynökeit, hogy a lehető legtöbb orvost vegyék rá, hogy pácienseiknek az ő fájdalomcsillapítójukat írják fel;
  • promóvideókat forgatott, ahol betegek bizonygatták, hogy hosszú évek után végre egyáltalán nem éreznek fájdalmat, közülük sokan később beismerték, hogy maguk is függők lettek;
  • orvosokat, ügyvédeket vett meg, hogy ha valaki szembeszállna velük, és a felelősségüket feszegetné, inkább gyorsan visszavonulót fújjon.

Azokat az üzleti köröket, melyeknek nagyon fontos szerepük van az opioidkrízis kialakulásában, valahogy úgy kell elképzelni, mint egy polipot. A feje a Purdue, a csápjai pedig az évről évre egyre nagyobb bevételt elérő forgalmazók és partnereik. A  Purdue gyógyszere, az OxyContin más, hasonló fájdalomcsillapítóknál jóval lassabban, akár 12 órán át szívódik fel, hatása pedig nagyon hasonló a heroinéhoz és a morfinéhoz. A Purdue azt állította, a gyógyszer nem okoz függőséget, és jóval kevesebb mellékhatása van, mint más, hasonló szereknek. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott, Massachusetts szövetségi államban készült bírósági dokumentumból azonban nemcsak az derül ki, hogy ez nem igaz, hanem az is, hogy ezt a Purdue és partnereik, forgalmazóik is pontosan tudták.

Megszünteti a fájdalmat, aztán szép lassan megöl

Az opioidjárvány vagy -krízis kifejezés arra a katasztrofális, a kilencvenes évek végén kezdődött jelenségre utal, melyet részben a vényre felírható, illetve vény nélkül kapható opioid típusú gyógyszerek használatának ugrásszerű növekedése okozott. Következményeként drámaian megnőtt a túladagolások, illetve a túladagolás okozta halálozások száma. 2017-ben a 72 ezer túladagolás következtében elhunyt amerikai közül 49 ezer volt opioidfüggő. Opioidoknak nevezzük a viszonylag erős fájdalomcsillapítókat, ezek közé tartozik a félszintetikus oxikodon (ilyen a Purdue OxyContinja), vagy a szintén félszintetikus hidrokodon. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy jelenleg az Egyesült Államokban a túladagolás lett a vezető halálok az 50 év alattiak körében. 

Ez azt jelenti, hogy egy átlagos 50 év alatti amerikai valószínűbb, hogy túladagolásban hal meg, mint hogy a mellrák viszi el, vagy hogy elüti egy autó.  

Az opioidok használata az orvosok többsége szerint csak tartósan súlyos fájdalommal küzdő páciensek, így főként a rákbetegek esetében indokolt, illetve komoly műtétek után, de akkor is csak rövid ideig és alacsony dózisban. Az idegrendszerre hat, és annak becsapásával ideiglenesen sikeresen csillapítja a fájdalmat. Ennek ellenére úgy osztották pácienseiknek az opioid tartalmú készítményeket az orvosok, ahogy normális országban az egyáltalán nem szokás. Magyarországon az ilyen komoly fájdalomcsillapítókat maguk az orvosok is ritkán használják. Ehhez képest Amerikában bárki hozzájuthatott, aki mondjuk kificamította a bokáját.

A vidéki heroin

2018-ban jelent meg Beth Macy Dopesick című könyve, ami talán minden eddiginél átfogóbb képet fest arról, hogyan kezdődött, és hogyan jutott idáig a válság. Macy, aki a krízis epicentrumából, Virginiából a kezdetektől követte az eseményeket, emberi sorsokon keresztül mutatja be. Az író jól ismeri Amerika olyan részeit, ahol a munkanélküliség, a jövőnélküliség és az elkeseredés az úr, ezeken a vidékeken sokkal könnyebb eladni a drogot, pláne, ha legálisan is lehet. Nem véletlen, hogy az opioidfüggőséget a közgazdászok a kilátástalanság kórságának nevezik. Macy rengeteget ír a polip fejéről, a Purdue-ról, a gyógyszergyárról, aminek köszönhetően milliók függnek az OxyContintól, arról, hogyan jöttek rá a fiatalok, hogy ha összetörik a tablettát, a port akár fel is szívhatják, és így könnyedén partidrogot csinálhatnak belőle. Elmeséli azt is, mennyire könnyű volt a gyógyszerhez hozzájutni és hozzászokni. A Dopesickben a krízis áldozatai, azok hozzátartozói, orvosok, a Purdue volt alkalmazottai és ügyvédek elbeszéléséből rajzolódik ki, milyen gátlástalanul, emberi életek árán hajtott a cég a lehető legnagyobb haszonra.  

Tudták, mit tesznek, csak nem érdekelte őket

Egy Massachusetts államban készült vádiratban rengeteg belsős céges dokumentumból, levélből idéznek. Ahogy ez a könyvből is kiderül, amikor a kétezres évek elején egyre forróbb lett a lábuk alatt a talaj, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az OxyContin jóval addiktívabb, mint állítják, a Purdue vezetői azt találták ki, hogy a gyógyszer használóira hárítják a felelősséget.

„Rá kell vernünk a dolgot a gyógyszerfüggőkre, ahogy csak tudjuk” - írta egy 2001-es emailben Richard Sackler, aki akkor a vállalat elnöke volt. „Ők tehetnek róla, felelőtlen bűnözők”.

A belső levelezésekből beigazolódik az, amiről Beth Macy részletesen ír könyvében, azaz hogy tudatosan erőltették rá az orvosokra a gyógyszert, hogy az orvoslátogatók eszméletlen összegű jutalékokat kaptak, és hogy igenis tudatosan hallgatták el, hogy a gyógyszer súlyos függőséget okoz, ráadásul nagyon rövid idő alatt. Szintén többször említi a Dopesick szerzője, de az iratokból is egyértelműen kiderül már, hogy 

amikor az orvosok először jelezték a gyártó felé, hogy azt tapasztalják, az OxyContin függőséget okoz, a cég azt tanácsolta, növeljék az adagot. 

Az opioidokról tudható, hogy függőséget okoznak, bárki bárhogy próbálja ezt tagadni, így az a gyártói tanács, hogy növeljék az adagot, tényleg józan paraszti ésszel mérve is nonszensz. A cég marketingesei ráadásul hozzátették, szakmai véleményük szerint a páciensek „pszeudofüggőségtől” szenvednek. A cég egymás után adott ki kiadványokat, melyekben következetesen hazudtak a gyógyszerről, hangsúlyozva, hogy az a legfontosabb, hogy a fájdalmat agresszívan kezeljék, és amit az orvos vagy a beteg függőségnek hisz, csak egy képzelt dolog. 

A Purdue presszionálta az orvosokat és a pácienseket, hogy az indokoltnál jóval hosszabb ideig szedjék a gyógyszert, ami nagyban növelte a függőség kialakulásának esélyét. A cég orvoslátogatói szabályosan rászálltak az orvosokra, listák mentén haladtak, melyeken aszerint rangsorolták őket, mennyire befolyásolhatóak. Még olyan is történt, hogy a Purdue emberei név szerint ajánlottak pácienseket az orvosoknak, hogy az eddigi gyógyszerük helyett inkább OxyContint írjanak fel nekik. 

Mindenkit megpróbáltak ilyen-olyan módszerekkel megvesztegetni, kihasználtak egy csomó rendes, de naiv orvost, és idővel úgy berántották őket a rendszerbe, hogy abból szinte képtelenség volt kiszállni. Akadtak persze olyan szakemberek is, akik önként és dalolva vettek részt ebben az államokon átívelő, legálisnak álcázott drogkereskedelemben - sokukat azóta letartóztatták és megvádolták. A vállalat egyik kedvenc ügyfele volt Dr. Walter Jacobs, aki egész Massachusetts-ben a legtöbb OxyContint írta fel betegeinek. A cég embere Jacobsról írt jelentésében azt írta, az orvos „hisz az OxyContinban”. Miután látták, hogy sikerrel jártak nála, és pácienseinek sorra írta fel a gyógyszert, megkínálták egy 50 ezer dolláros szerződéssel, hogy tartson előadásokat más orvosoknak a tapasztalatairól. Végül inkább fizettek neki 80 ezret. Mire odáig jutott az ügy, hogy elvették az engedélyét, már több mint 3 millió dollárt hozott a Purdue-nek.  Amikor még csak helyi szinten próbáltak jogi lépéseket tenni ellenük, az egyik jogásznak, aki sikerrel járt egy kisebb ügyben ellenük, azonnal állást ajánlottak zsíros fizetésért, a férfi pedig el is fogadta. Mivel a kétezres évek elején még nagyon nehéz volt bíróság elé vinni ezeket az ügyeket, a tehetségesebb ügyészek és ügyvédek kiiktatásával bebiztosították, hogy az adott városban, megyében jó ideig senki ne merjen ellenük fordulni. 

A Purdue nemcsak nem segítette pácienseit abban, hogy egy idő után kevésbé addiktív, nem opioid tartalmú gyógyszerre váltsanak, hanem saját alkalmazottaik „kutatásaira” hivatkozva igyekeztek felhívni a figyelmet az ilyen gyógyszerek és hatóanyagaik állítólagos veszélyeire. Támadták az aszpirint és az ibuprofent, és egyre csak azt ismételgették, az OxyContinnak nincsen „felső plafonja”. A Purdue kimondottan rányomult az idősebb, könnyen befolyásolható, elesettebb páciensekre, pedig tökéletesen tisztában voltak vele, hogy az opioidok még könnyebben teszik függővé a 65 év felettieket, és hogy esetükben sokkal magasabb az elhalálozás esélye. 

Macy könyvében részletesen ír a Purdue egyedülálló és roppant agresszív értékesítési módszereiről. Elsőként a vidéki kisvárosokra szálltak rá, és elképesztő tervszerűséggel haladtak. Egy adatbányász hálózat, az IMS Health segítségével keresték meg azokat az orvosokat, akikről úgy vélték, fogékonyabbak lehetnek a cég marketinges módszereire. Ha valamelyik orvosról megtudták, hogy korábban is nagyobb mennyiségben írt fel oxikodon hatóanyagú gyógyszereket, Percocetet vagy Vicodint, azonnal kiküldték hozzá képviselőjüket, aki arról igyekezett meggyőzni, hogy az OxyContin hatása sokkal tovább tart, és bátran felírhatják nemcsak rákbeteg pácienseiknek, de azoknak is, akik mondjuk krónikus hátfájással vagy kopásos ízületi gyulladással élnek. 


Még egy fontos iránytűt használtak, aminek megértéséhez pillanatnyi kitérőt kell tenni. Azokban az államokban, ahol magas a munkanélküliség, és ahol kilátás sincs arra, hogy a helyzet belátható időn belül megváltozzon, az emberek idővel rámentek arra, hogy rokkanttá nyilváníttassák (ahogy azt Magyarországon a köznyelv mondja, leszázalékoltassák) magukat. Az itt élők olyannyira nem hisznek abban, hogy javulni fog a helyzet, hogy már a gyerekeiket is igyekeznek viselkedészavarosként diagnosztizáltatni, így ugyanis nagyobb az esélyük arra, hogy felnőtt korukban rokkantnak, megváltozott munkaképességűnek regisztrálják őket. Minél több ilyen ember élt valamelyik megyében, annál valószínűbb volt, hogy felbukkan a Purdue ügynöke, és ráveszi az orvost, hogy - a legalábbis papíron - állandó fájdalommal élő pácienseinek ezentúl az OxyContint írja fel. Eladásösztönző módszereiket valahogy ahhoz hasonlóan kell elképzelni, mint ahogy a Wall Street Farkasa című filmben motiválták a brókereket: mindegy, hogyan csinálják az ügynökeik, de adjanak el minél többet a termékből, és akkor óriási bónuszt kapnak, luxusautót, utazást a Bahamákra. 

Idővel megszokott látvánnyá váltak Virginia leglepukkantabb részein a cég által bérelt Ford Explorerek, melyekben a Purdue értékesítői járták a vidéket. Közülük sokan év végén több tízezer dolláros bónuszt raktak zsebre. A dolguk csak az volt, hogy minél többet adjanak el a gyógyszerből. Hogy ez összejöjjön, az orvosokat drága éttermekbe vitték vacsorázni, ajándékokkal halmozták el őket, sőt volt olyan is, hogy karácsony előtt egyszer csak betoppantak a rendelőjükbe egy komplett ünnepi vacsorával vagy egy szép karácsonyfával. 

Az OxyContin olyan erős függést okoz, hogy a páciensek akkor is megszerezik valahogy a gyógyszert, ha esetleg az orvos nem írja fel.  Beindult tehát a szürke- és feketekereskedelem, és ahogy az várható volt, ezzel párhuzamosan megnőtt a bűncselekmények száma is. Ügyeskedők specializálódtak az OxyContin és a hozzá hasonló gyógyszerek beszerzésére és eladására, de a dílereken kívül számos gyógyszertár és orvos is részt vett az illegális kereskedelemben. A függőség komplett városokat, megyéket demoralizált és kriminalizált. Ráadásul az elmúlt években a drogkartellek is ráálltak arra, hogy laborjaikban fentanilt kotyvasszanak, hiszen jóval gyorsabban és könnyebben előállítható és szállítható, mint például a heroin.

Ez így nem mehet tovább

Az évek során egyre többen jöttek rá, milyen pusztító hatású a gyógyszer, de annak ellenére, hogy a vészharangot néhány vidéki orvos, túladagolásban meghalt páciensek hozzátartozói és aktivisták már egész korán megkongatták, nagyon sokáig sikeresen vert vissza a cég minden támadást. 2007-ben aztán sikerült komolyabb csapást mérni a Purdue-re; egy virginiai bíróságon kimondták, a cég és három vezetője bűnös abban, hogy félrevezették az orvosokat és a pácienseket, amikor azt állították, az OxyContin kevésbé addiktív, mint a hasonló oxikodon hatóanyagú készítmények. Összesen 634 milliós bírságot kellett megfizetniük, de börtönbe senkinek sem kellett mennie. A bírság minden idők egyik legnagyobbika, amit egészségügyi kártérítés címén megítéltek, de különösebben azért nem rázta meg a céget: a tulajdonos Sacklers család két évtized alatt 35 milliárd dolláros bevételre tett szert az OxyContinnal.

A Purdue tulajdonosai, a Sackler család sokáig nagyon sikeresen tetszelgett az oktatást és a kultúrát bőkezűen támogató milliárdos szerepében. Nagyon sok pénzt adtak múzeumoknak, egyetemeknek, színházaknak és művészeti galériáknak. Az addig kisvállalkozásként működő Purdue-t három testvér, Mortimer, Raymond és Arthur Sackler 1952-ben vásárolta meg és viszonylag gyorsan sikeressé tette. A titkuk az volt, hogy egyikük, Arthur korábban egy reklámcégnél dolgozott, és olyan eszközöket vetett be az értékesítésben és a marketingben, amilyeneket korábban a gyógyszeriparban nem alkalmaztak. Ő jött rá arra is, hogy sokkal hatékonyabban lehet ösztönözni az eladásokat azzal, ha nem a vevőt, hanem a gyógyszert ajánló vagy felíró orvost igyekeznek meggyőzni annak hatékonyságáról. 

A testvérek a hetvenes években terjeszkedni kezdtek, brit és skót gyógyszercégeket vásároltak fel, és lassan kezdték előkészíteni a terepet arra, hogy betörjenek a fájdalomcsillapítók ígéretes piacára. Az OxyContinnal az örökösök dollármilliárdokat kerestek, és minden egyes fillér, amit a párizsi Louvre-nak vagy a New York-i Metropolitan Múzeumnak adományoztak, ebből a megkérdőjelezhető módon szerzett vagyonból jön. Az elmúlt hónapokban több nagy múzeum, köztük a londoni National Portrait Gallery és a Tate is bejelentette, a jövőben nem fogadják el a család adományait.  A Massachusetts és New York állam által benyújtott vádiratokban többször is idézik a család tagjainak tanúvallomásait, és ezek olyan megdöbbentőek, hogy John Oliver, az HBO-n futó Last Week Tonight házigazdája híres színészeket kért fel, hogy játsszák el azokat. Csak hogy valahogy szövegkörnyezetbe kerüljenek - ugyanis a család korábban arra hivatkozott, hogy a cikkekben és tévéműsorokban idézett mondatokat kiragadták a kontextusból. Az összeset itt lehet megnézni. Az alábbi videóban Bryan Cranston látható Richard Sacklerként, aki évtizedeken keresztül, az OxyContin bevezetése idején is a Purdue elnöke volt. A tanúvallomásokból kiderül, milyen hideg fejjel gondolkoztak arról, hogy csak a profit számít, és hogy most sem igazán érdekli őket, mi lett tevékenységük következménye.

A Purdue 2007-ben, az első komolyabb per után megegyezett két másik, őket perlő állammal is. Az újabb hullám aztán 2012-ben kezdődött, nem csak a Purdue-t, de partnereit, disztribútorait is sorra kezdték beperelni az opioidkrízisben érintett államok. Ezekből pedig elég sok van, 2018 augusztusában New York állam is csatlakozott, a 27. volt az államok sorában, melyek pert indítottak a gyógyszeróriás ellen. 2019 március végén bejelentették, hogy a Purdue és a céget tulajdonló Sackler család megegyezett Oklahoma állammal, ennek értelmében 270 millió dolláros kártérítést kell fizetniük. Egyelőre csak találgatni lehet, ez az egyezség mit jelent a többi per kimenetelére nézve. 

A Purdue ugyanis elkezdte vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a csődvédelem egy speciális formáját kérjék, amivel megelőzhetnék, hogy a sok tízezer ügyet egyesítő perek elvigyék az egész vagyonukat. Ha ez bejön nekik, akkor csak olyan stabil hitelezők kérhetnek kifizetést, mint amilyenek például a bankok, és lehet, hogy hiába nyernek pert a cég ellen számos másik államban, a Purdue szépen kievez a botrányból, ők meg ott maradnak egy ítélettel, de soha egyetlen dollár kártérítést sem kapnak. Oklahoma főügyésze, Mike Hunter mindenesetre sajtótájékoztatón igyekezett tisztázni, hogy a most bejelentett összeg már nem alku tárgya, és a cég biztosan kifizeti a kártérítést attól függetlenül, hogyan ügyeskednek a csődvédelemmel. Hunter jó érzékkel szemléltette, mennyire súlyos a krízis, amit elsősorban a Purdue okozott: csak tavaly 3000 oklahomai lakost vittek kórházba nem halálos túladagolással, 80 százalékuk vényre kapta az opioidot. A 2018-ban túladagolás miatt meghalt oklahomai lakosok fele gyógyszertárból beszerzett gyógyszer miatt lelte halálát. Hunter hozzátette, a most elnyert pénzből azonnal megkezdik a krízis kezelését, amivel konkrétan életeket mentenek majd meg.

A connecticuti Christine Gagnon fia túladagolásban halt meg. 2018 augusztusában a Purdue székháza előtt tüntetett olyan emberekkel együtt, akik szintén hozzátartozójukat vesztették el az OxyContin miatt.Fotó: Jessica Hill/AP

Áprilisban történt még egy fontos dolog az ügyben. Az opioidkrízis történetében először indult szövetségi büntetőeljárás egy forgalmazó és annak két felsővezetője ellen. A Purdue mellett még számos vállalat, gyárak, forgalmazók és partnerek mind nyakig benne vannak az ügyben, most az egyik ilyen, a Rochester Drug Cooperative és vezetői ellen emeltek vádat. Ez azt jelenti, hogy a járvány történetében először akár börtönbe is kerülhet valamelyik felelős. A vád szerint a cég részben felelős az opioidkrízis kialakulásáért, fennmaradásáért és elterjedéséért. Az ügyészség szerint a cég vezetői tudatosan figyelmen kívül hagyták a figyelmeztető jeleket, és több tízmillió oxikodon-tablettát és fentanil tartalmú készítményt szállítottak olyan gyógyszertárakba, melyekről tudták, hogy illegálisan kereskednek a bódító hatású gyógyszerekkel. Ennek köszönhetően a bevételeik szárnyaltak, ahogy a felsővezetők fizetése és bónuszai is. „Miért csinálták?” - kérdezte a manhattani ügyész, Geoffrey S. Berman egy sajtókonferencián április 23-án. „Kapzsiságból” - felelt saját kérdésére. Berman arról is beszélt, a Rochester Drug Cooperative ellen indított büntetőeljárás úttörőnek számít, és hivatala elkötelezett abban, hogy a kialakult krízishelyzet ellen küzdjenek a maguk eszközeivel, legyen szó akár utcai dílerekről vagy óriási cégek igazgatótanácsi tagjairól. 

Az ügyészség a Rochester Drug Cooperative-ot mint vállalatot drogkereskedéssel, csalással és azzal vádolta meg, hogy nem jelentették a gyanús megrendeléseket. A cég azonban inkább egyezséget kötött a kormánnyal, eszerint az eljárást felfüggesztik velük szemben, ha kifizetnek 20 millió dollár bírságot, betartják a készítményeikre vonatkozó törvényeket, és belemennek abba, hogy öt éven keresztül egy független szerv ellenőrizze működésüket. A megállapodás részeként a vállalat beismerte, hogy szándékosan szegték meg a narkotikumokra vonatkozó szövetségi törvényeket, azáltal, hogy veszélyes, kimondottan addiktív opioidokat szállítottak olyan gyógyszertárakba, melyekről tudták, hogy vényköteles gyógyszereket árultak illegálisan.

A cég két felsővezetőjét, az egykori vezérigazgatót, Laurence F. Doudot és William Pietruszewskit szintén megvádolták. Pietruszewski dolga elvileg éppen az lett volna, hogy ellenőrizze, minden törvényesen működik-e a vállalatnál. Ő bűnösnek vallotta magát, és együttműködik a hatóságokkal. Doud nem ismerte el bűnösségét, ő az 500 ezer dolláros óvadék kifizetése óta szabadlábon védekezik. Ha bűnösnek találják, 10 évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat. Doud az ügy kulcsfigurája: az ő vezetése alatt a cég csupán négy év alatt megkilencszerezte az opioidok eladási számait, az ebből származó bevétel 2012 és 2016 között 4,7 millió dollárról 42,2 millióra nőtt. Ugyanebben az időszakban a fentanil eladási számai 63 ezer adagról 1,3 millió adagra nőttek. Ebből Doud is profitált, mintegy 1,5 millió dolláros bónusz ütötte érte a markát. Legközelebb május 8-án hallgatja meg a bíróság.

Címlapkép: Kiss Bence/444.hu