A budapesti kampuszt nyitó kínai egyetemen tüntettek a diákok, mert a szabad gondolkodás helyett a pártideológia került az okiratukba

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Énekléssel egybekötött tiltakozó flashmobon vett részt Sanghaj egyik legnevesebb egyetemének több tucat diákja szerdán. A hír magyar szempontból is érdekes, mivel a tiltakozó diákok annak a Fudan Egyetemnek a diákjai, amely hamarosan budapesti kampuszt nyithat, a CEU-t az országból elüldöző magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően. 

A sanghaji egyetem diákjai pedig azért tiltakoztak, mert az egyetem alapokiratában épp lecserélik a szabad gondolkodás és a demokratikus vezetés kifejezéseket klasszikus államszocialista fogalmakra és a Kínai Kommunista Párt irányításának hangsúlyozására. 

A diákok a tiltakozásuk során többek között a Fudan Egyetem dalát énekelték el, amely a kutatói szabadság és a politikai, ideológiai szempontokból mentes szabad gondolkodás fontosságáról szól. 

A tiltakozásról egy névtelenséget kérő diák is mesélt az SCMP-nek, ő beszélt arról, hogy a közös kiállásba a szervezők mellett egyre több diák is becsatlakozott, és az egész akció nagyjából 20 percig tartott. 

Az akcióról készített felvétel hamar virálissá vált a kínai közösségi oldalakon, egészen addig, amíg a cenzorok le nem töröltek mindent. 

A Fudan a kínai állam egyik legnevesebb felsőoktatási intézménye, és az állampárti viszonyok közepette még liberálisabbnak tekinthető, ugyanakkor kedden a kínai oktatási minisztérium három kínai intézmény alapszabályának módosítására is rábólintott. Az SCMP beszámolója szerint a Fudan eddig a kutatói szabadságot hirdető alapokiratába most hangsúlyosan kerül bele a Kínai Kommunista Párt irányításának szerepe, mely a marxizmus és a szocializmus szellemében jár el. 

Az okiratban az egyetem alapértékei, azaz a tudományos integritás fontossága, vagy az egységre törekvés és a szolgálatra való buzdítás helyett a hazafias hozzájárulás került be a szövegbe, míg a szabad gondolkodás és a kutatói függetlenség kérdése teljesen eltűnt a második záradékból. Az egyetem részéről a vállalás, hogy tiszteletben tartják és megvédik a kutatói szabadságot, ugyan megmaradt, de sokkal hátrébb sorolva, a 18. záradékba áthelyezve. 

És míg az alap okirat arról rendelkezett, hogy az egyetemet a diákok és a tanárok demokratikus módon kormányozzák, az új szabályzat ezt a jogkört a kommunista párt egyetemi bizottságára, illetve a kancellárra ruházza. 

A változtatás még a kínai pártlap, a Global Times egyik szerkesztőjének sem tetszett, aki szerint az alapokirat átírása érzéketlen volt és felháborította az embereket a kínai közösségi oldalakon. 

Az SCMP cikke megjegyzi azt is, hogy a párt ideológiai kontrollja az elmúlt években egyre szorosabb lett a kínai egyetemeken: ugyan az ország összes egyetemét a párt felügyelte eddig is, de az elmúlt években több olyan kutatót is menesztettek például, akik kiálltak a kutatói szabadság mellett. 

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.