A kormány az utolsó pillanatban fogadta el Budapest feltételeit az atlétikai vébéről

Budapest
2019 december 31., 09:08

A HVG írta meg, hogy a fővárosi közgyűlés által november végén meghatározott feltételeket a kormány egy december 30-án, késő este megjelent határozattal hagyta helyben, így már biztos, hogy megrendezik a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságot.

A főváros azt kérte, hogy 50 milliárd forintot kapjanak a kerületek az egészségügyi ellátás fejlesztésére a kormánytól, valamint hogy maradjon érvényben a kormány még Tarlós Istvánnal kötött, budapesti közlekedésfejlesztésre vonatkozó megállapodása, illetve ne csökkenjen a zöldfelület nagysága a stadion megépítésével, sőt, új, minőségi zöldfelületeket kell létrehozni. Ferencváros feltételeit a kormány már novemberben elfogadta.

A december 30-án megjelent 1819/2019. számú kormányhatározat üdvözli, hogy a fővárosi közgyűlés egyhangúlag támogatta a 2023-as atlétikai vb megrendezését és az atlétikai központ megvalósítását, és megállapítja, hogy a fővárosi közgyűlés által megszavazott feltételek egybeesnek a kormány szándékaival, ezért ezeket „elfogadja és támogatólag megerősíti”.

A kormány felkéri a főpolgármestert, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost mint a szervezőbizottság elnökét és a vb előkészítésének és megvalósításának kormányzati felelősét, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, hogy közös levélben tájékoztassák a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget a 2023. évi IAAF Atlétikai Világbajnokság megrendezéséhez szükséges támogatás meglétéről és az atlétikai központ megvalósításáról. (HVG)