Egy 26 éves férfi legalább 642 autót karcolt össze három hónap alatt három német városban

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

Csaknem egymillió euró kárt okozott egy német fiatalember azzal, hogy legkevesebb 642 autót karcolt össze pár hónap alatt három német városban.

A 26 éves „sorozat-autókarcoló” pere most kezdődött a bajorországi Schweinfurtban. A gyanúsított itt, illetve Würzburgben és Veitshöchheimban rongált meg autókat egy csavarral 2018 februárja és áprilisa között.

A rongálás hosszú hetekre lefoglalta a rendőrséget, ami különleges egységet hozott létre a sorozatrongáló kézre kerítésére. A férfi végül úgy bukott le, hogy egyik hajnalban egy asszony felfigyelt a csikorgó hangra.

A vádirat szerint a gyanúsított 930 ezer euró (308 millió forint) kárt okozott 642 autó összekarcolásával.

Az ügyészség eredetileg 1700 autó megrongálásával és 2,3 millió euró (762 millió forint) kár okozásával vádolta a gyanúsítottat, de az esetek többségét egy bíróság elutasította azzal, hogy túlságosan kicsi az esély a rongálások körülményeinek teljes tisztázására.

A vádlott terhére rótt 642 rongálást egytől egyig bizonyítani kell, ezért a bíróság már eleve 24 tárgyalási napot tűzött ki. (MTI)