Elfogták a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás másik gyanúsítottját

bűnügy
2020 január 10., 16:39

Elfogta a rendőrség a kaposvári Zita Speciális Gyermekotthonban történt bántalmazás másik gyanúsítottját.

link Forrás

A körözött 16 éves fiatal bűnügyi őrizetbe került, kezdeményezték letartóztatását. A gyanú szerint ő követte el a bántalmazást, a bűncselekményről a felvételt a korábban elfogott és kihallgatott társa készítette.

A kaposvári kapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, a nyomozók kihallgatták a sértettet és tanúkat is meghallgattak a gyermekotthonban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte, hogy Fülöp Attila, a minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára belső vizsgálatot indított a Zita Speciális Gyermekotthonban történt esettel összefüggésben. (MTI)