Nyugalomra int a gyöngyöspatai roma önkormányzat az Orbán-nyilatkozat után

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

„Nyugalomra int és felelős hozzáállást vár az érdekeltektől” Gyöngyöspata Roma Nemzetiségi Önkormányzata (RNÖ) Orbán Viktor csütörtöki megjegyzései után.

Orbán éves sajtótájékoztatóján a szegregiációs per miatt megítélt 99 millió forintos kártérítés miatt azt mondta: „Én nem vagyok gyöngyöspatai, de hát azért, ha ott élnék, mégis megkérdezném, ez hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben én meg itt keccsölök egész nap.”

A nemzetiségi önkormányzat azt írja:

„A roma gyerekek fizikailag elkülönített oktatását másfél évtizede szeretnék a gyöngyöspatai romák megszüntetni. Mindenféle hivatalokhoz fordultak, sikertelenül. Ezek után a független magyar bíróságot kérték, hogy szolgáltasson igazságot. Ez egy megalázóan sokáig tartó eljárás végén meg is történt: kimondásra került, hogy törvénybe ütköző módon szegregálták a roma gyerekeket a helyi iskolában.

Azt gondolhatnánk, hogy ezek után megváltoztatták az iskola gyakorlatát, de nem ez történt. Így az oktatási szegregáció ellen küzdő szervezet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány vállalta, hogy kártérítési pert indít, hogy a gyermekeknek az elkülönített, szándékosan nem megfelelő színvonalú oktatás miatt elszenvedett hátrányukat és kárukat az ezért felelős fenntartók térítsék meg.

Első- és másodfokon is, immár jogerős döntés mondja ki, hogy iskolaévenként 3-500 ezer forint kártérítés jár az elkülönített oktatás elszenvedőinek. Az életben való érvényesülés az iskolapadban kezdődik, ezt a lehetőséget vették el ezektől a gyerekektől, és ez az az okozott kár, amiért a bíróság szerint kártérítés jár.”

Azt is írják:

„Az elmúlt időszakban Gyöngyöspatán érdemi párbeszéd és együttműködés indult meg a város többségi és roma lakói között, az új vezetés pedig gyökeresen más felfogásban irányítja az iskolát. Együtt képzeljük el a jövőnket ebben a csodálatos városban.”

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó