Orbán szerint igazságtalan, hogy kártérítést kaphatnak a roma gyerekek, akiket éveken át elkülönítettek az iskolában

társadalom
2020 január 09., 12:59

Csütörtökön Orbán Viktor is beszélt éves sajtótájékoztatóján a gyöngyöspatai szegregációs perről, amelyben kimondta a Debreceni Ítélőtábla, hogy az államnak összesen 99 millió forintos kártérítést kell fizetnie, amiért a Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket

Ez - részben a gyerekek tanúvallomásai alapján - konkrétan azt jelentette, hogy: 

  • külön osztályba járatták a roma gyerekeket, alig találkoztak a nem roma gyerekekkel, mert külön emeleten voltak,
  • nem engedték be őket a farsangi bálba,
  • nem vitték őket osztálykirándulni, 
  • nem tartották meg nekik az informatika órákat, 
  • nem vehettek részt az úszásoktatáson.

A szegregáció ebben az esetben is, mint mindig, borzasztó eredményre vezetett, sokan le sem tudtak érettségizni, írni-olvasni is alig tanultak meg. A miniszterelnök csütörtökön azt mondta, „fontosnak tartja, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen a közéletben, ami sérti az emberek igazságérzetét”, márpedig ebben az ügyben sebet kapott az emberek igazságérzete.

„Én nem vagyok gyöngyöspatai, de hát azért, ha ott élnék, mégis megkérdezném, ez hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben én meg itt keccsölök egész nap.”Orbán szerint „az egész ügy nincsen jól”, „mélyen igazságtalan”, a szegregációról pedig általában azt mondta, nincs kibeszélve, mi tartozik ebbe a kategóriába. „A felzárkóztatásnak milyen formája a felzárkóztatás, és mi az, ami szegregáció? Persze, ha valakit etnikai alapon sorolnak be egy osztályba, az nyilván szegregáció. De mondjuk, ha az oktatásra való képességének, befogadóképességének a mértéke alapján - ahol nyilván egy ilyen faluban többen lesznek a cigány gyerekek - sorolnak be valakit, az nem szegregáció, hanem fölzárkóztatás. ”

Azt mondta, nincsenek tisztázva a határok, csak politikai vádként pattog ide-oda a labda, és „ilyenkor kiderül, hogy ez nem gyerekjáték, mert előállhat egy olyan igazságtalan helyzet, mint amit most tapasztalunk”.„Én még nem tudom, pontosan mit kell tenni, hogy ez nem maradhat így, az bizonyos. A gyöngyöspataiaknak igazságot kell szolgáltatnunk”- mondta Orbán, aki a térség fideszes képviselőjével, Horváth Lászlóval is beszél az ügyről. Ő is éppen csütörtökön beszélt arról, hogy a gyöngyöspatai romák is felelősei „a kialakult helyzetnek”. 

A képviselő korábban azt nyilatkozta, hogy az önkormányzatnak kellene kifizetnie 80 millió forintot a családoknak, de az érintetteket képviselő alapítvány, a CFCF képviselője szerint ez egyszerűen nem igaz, akár a tankerület is fizetheti az egészet, ami minisztériumi költségvetésből gazdálkodik.  

Ráadásul a másodfokú ítélet után felülvizsgálati kérelmet adtak be, ezért az ügy még a Kúria előtt van. A CFCF közölte, hogy nem is kérnek végrehajtást, amíg nem születik meg az újabb döntés, mert nem szeretnék, ha a családoknak adott esetben vissza kellene fizetniük a pénzt.

A gyöngyöspatai perről korábban az Abcúg írt többször, ebbenebben és ebben a cikkben olvashat róla.