Orbán kiáll az újságírók elé - ÉLŐ

  • 2019 óta Orbán Viktor új szokást vezetett be: évente egy nagy sajtótájékoztatót tart.
  • Tavaly ilyen volt.
  • Jöjjön a 2020-as műsor!

Mielőtt tudósítónk kérdezhetett volna.

2020 január 9., csütörtök 12:33

Pártelnökként minden egyes elveszített városban felelőssége van

A Borkai-ügyről kérdezik Orbánt, aki erre azt mondja, ő nem „peep show-szurkoló”, de megérti, ha valakit ez érdekel, emberek vagytunk. „Sokan látták, amit nem kellett volna, illetve nem kellett volna, hogy megtörténjen.”

Nem tudjuk, mekkora hatása volt a Borkai-ügynek, Orbán szerint nem nagy, sokkal inkább az történt, hogy az ellenzék sok helyen jobb jelöltet állított. Jó döntésnek tartja továbbra is, hogy Borkai nem lépett vissza, mert ha visszalép, ma Győrnek szocialista polgármestere van - jobb volt a választás után lemondani, és visszaadni a döntést a győriek kezében.

Orbán azt mondja, pártelnökként minden egyes elveszített városban felelőssége van. Mentségére azt tudja felhozni, hogy több helyen győztek, mint vesztettek. Az önkormányzati választásnak volt kormányzati jelentősége, ezt elismeri.

Két és fél órával a sajtótájékoztató kezdete után Kovács Zoltán megemlítette, hogy lassan menni kell a következő programra. Orbán hozzátette: „Meg el is fáradtam most már.”

2020 január 9., csütörtök 12:22

Az egész világ Boris Johnson ellen volt

Nyertem már nehéz körülmények között választást, de az semmi nem volt ahhoz képest, hogy Boris Johnson most milyen ellenszélben győzött Nagy-Britanniában, mondta Orbán, aki szerint ez akkor is elismerésre méltó, ha nekünk egyébként nem jó a brit kilépés. Orbán szerint szinte az egész világ Johnson ellen volt a teljes liberális baloldallal, a Soros-hálózattal és a többivel együtt.

2020 január 9., csütörtök 12:09

A magyar zöldpolitikusok nagy része görögdinnye

Fotó: Halász Júlia/444

Lehet-e Magyarországon egyszer osztrák mintára zöld-jobboldali koalíció? Lehet, de Orbán szerint ha lesz ilyen, azt nem ő fogja vezetni, mert úgy látja, a magyar zöldpolitikusok nagy része görögdinnye, vagyis csak kívül zöld, de belül vörös. Ezzel együtt is nagyon izgalmas és tanulságos az osztrák példa szerinte.

2020 január 9., csütörtök 12:06

Tragédia lett volna a Mátrai Erőmű bezárása

Mátrai Erőmű-ügy: a tulajdonos közölte, be akarja zárni, és felajánlotta a kormánynak, hogy vegye meg. Orbán szerint nehéz döntés volt, mert az erőmű veszteséges, de mivel tízezer ember munkájáról volt szó, a bezárás tragédia lett volna az ott élők számára. Stratégiai kérdésnek nevezte a lignitvagyont a nemzeti függetlenség szempontjából, tartalékba kell tenni, közben program készül a zöldítésre.

2020 január 9., csütörtök 11:59

Köszönöm, jól vagyok, jó munkám van, kapok egy tisztességes fizetést

A Bloomberg kérdésére, hogy a focis hasonlatok mögött („aki már nem tud támadó középpályást játszani, húzódjon hátrébb”) van-e olyan terv, hogy Orbán szerepe megváltozik, vagy visszahúzódik, elmondta, hogy semmi ilyesmiről nincs szó: jól van, szereti a munkáját, tisztességes fizetést kap a magyar adófizetőktől, szeretné folytatni.

2020 január 9., csütörtök 11:52

Orbán készen áll a következő miniszterelnök-jelöltségre

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Ezt még egy korábbi kérdésre válaszolta, de rögzítsük: Orbán Viktor elmondta, bár a Fideszben még nincs döntés a 2022-es választásokon induló miniszterelnök-jelöltének személyéről, de ő

készen áll rá.

2020 január 9., csütörtök 11:48

Mértéktartó évfordulót szeretne

Mértéktartásra kér mindenki Trianon századik évfordulóján, hogy ne hátrafelé, hanem előre menjenek a dolgok, mondja a Pesti srácok kérdésére. Fontos a megemlékezés, de építsük a jövőt. „Véget ért a száz év magyar magány” - vette elő kedvelt kommunikációs fordulatát.

2020 január 9., csütörtök 11:31

Szokott válaszolni, csak nem úgy

Az RTL Klub arról kérdez, hogy miért csak évente egyszer áll a nyilvánosság elé. Orbán azt mondja, hogy ez nem igaz, rendszeresen nyilvánosság elé áll (ezzel valószínűleg rádiós megszólalásaira utal), de nem azokkal, akik rosszindulattal állnak hozzá, mert neki nem az a dolga, hogy fake news-nak minősítsen fake news-okat. A következő két évben ezzel együtt is nagyobb számban állnak majd miniszterek a nyilvánosság rendelkezésére, mert nem lesz kampány.


2020 január 9., csütörtök 11:21

A 24.hu-t nem engedték be

Nem engedték be a 24.hu, az egyik legolvasottabb magyar lap tudósítóját. Telefonon kellett volna regisztrálni, mondták riporterüknek. A Mérce és a Direkt 36 pedig arról számolt be, helyhiányra hivatkozva nem vehetnek részt.

2020 január 9., csütörtök 11:16

Ha a Néppárt képtelen megváltozni, új irány kell

- mondja, ez pedig kereszténydemokrata irány lenne. Még nem dőlt el, hogy kilépnek-e, Orbán szerint ez nem egyszerű taktikai, hanem stratégiai kérdés, és fel is emlegeti varsói látogatását.

2020 január 9., csütörtök 11:13

Orbán: Szeretnék olyan fiatal lenni, mint Donald Trump

- mondja Orbán arra a felvetésre, hogy Stumpf István azt is mondta, Orbán öregszik.

Szerinte nem kell túldimenzionálni a korkérdést, a nemzetközi politikában most például Boris Johnson és Donald Trump „a legfiatalabbak, mert ők a legbátrabbak”. Szeretne olyan fiatal lenni, mint Trump.

2020 január 9., csütörtök 11:09

Újabb nemzeti konzultációk jönnek

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Az Index a Navracsics-Lázár-Stumpf-féle jobboldali kritikákról kérdezi Orbánt, aki elmondja, mindhárman a barátai. Stumpf István pedig a tanára is volt, őt különösen tiszteli.

Navracsics munkájára számít a jövőben, mert ő az egyetlen volt EU-biztos, aki Fidesz-tag, a tudására nagy szükség van. Lázár János pedig dinamizálta a kormány működését, „csak közben elvesztettük Hódmezővásárhelyt, így most az a dolga, hogy visszaszerezzük”.

Elmondta azt is, újabb nemzeti konzultációkra lehet számítani idén.

A KESMA-ról szóló kérdésre azt mondja, hogy távol tartaná magát a médiaszereplők értékelésétől. Ezzel együtt továbbra is úgy érzi, hogy médiaellenszélben dolgozik, „még ha nem is borzolja a sérómat”.

2020 január 9., csütörtök 10:52

Az ellenfél a pályán van

A Reuters a belpolitikai helyzetről is kérdezi a miniszterelnököt.

„Lehet javítani a Fideszen” - értékeli az önkormányzati választás utáni helyzetet. „Azért azon nem lepődnék meg, hogy Magyarországon demokrácia van, és az ellenzék is nyerhet. Ott, ahol az ellenzéknek jobb jelöltjei voltak, ott nekik szavaztak bizalmat.” Orbán szerint nem kell meglepődni azon, hogy az ellenfél a pályán van.