A kormány minden uniós fejlesztési forrást elvonna Budapesttől

A Népszava értesülései alapján nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor a levegőbe beszélt, szavai üres ígéretek maradtak, amikor azt állította - legutóbb a múlt csütörtöki, évkezdőnek nevezett, gyakorlatilag évi egyetlen sajtótájékoztatóján -, hogy jár a száz nap türelmi idő az októberben megválasztott új, ellenzéki főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek és csapatának. Orbán azt is állította, hogy a korábbi, kormánypárti főpolgármesterrel kötött minden megállapodás érvényben marad.

A Népszava szerint Orbán ezzel sokadjára is azt a látszatot próbálta kelteni, mintha a kormány nagyvonalú fejlesztésekre készülne Budapesten, aminek csak az ellenzéki városvezetés ellenállása az akadálya. A valóságban azonban teljesen más történik, írja a lap. A birtokukba került ugyanis egy prezentáció, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium készített a 2021-27-es uniós költségvetési ciklusban Magyarországnak járó operatív programok támogatásainak felhasználásáról. Ezek alapján az ország nagyvárosai közül csak a stabilan fideszes Debrecen járna jól, a többit már hátrányosan érintené, de a legnagyobb kárvallottja Budapest lenne: annak ugyanis a kormány tervei szerint egy fillér uniós fejlesztési forrás sem jutna a következő nyolc évben. A kormány a következő ciklus fejlesztési forrásaiból a legtöbbet a vállalati és kutatás-fejlesztési támogatásokra szánja, ami a Népszava szerint jó hír a multiknak, és magyarázat arra, hogy miért is volt annyira fontos a kormánynak az akadémiai kutatóhálózat elvétele. Területileg meghatározott támogatásokra a teljes támogatási keret egyötödét fordítaná csak a kormány. Annak egy jó részét a Balaton, a Duna-kanyar, a Fertő-tó, a Felső-Tisza és Tokaj, a Hortobágy és Debrecen környékén, vagyis kiemelt turisztikai régiókban költenék el. Vagyis pont azokban a régiókban és azon a területen, ahol az Orbánhoz közeli gazdasági körök, például gyerekkori jóbarátja, Mészáros Lőrinc szállodabefektetőként, lánya, Orbán Ráchel pedig a magyar turizmus felvirágoztatásán dolgozva érdekelt.

A kormány tervét Jávor Benedek, a főváros brüsszeli képviseletének vezetője "politikai bosszúnak" minősítette.

Frissítés 11:25: Az ITM közleményben reagált a Népszava cikkének állításaira. Mint írják "a kormány semmiféle döntést nem hozott a következő uniós pénzügyi ciklus forrásainak felhasználásáról", mert még nincs is megállapodás a 2021-27-es közös költségvetésről. Állításuk szerint "brüsszeli bürokraták" határozzák majd meg, hogy Budapest mennyi pénzhez juthat.