Törökország kétezer szíriai harcost küldött a líbiai kormány megsegítésére

A Guardian szerint decemberben a Törökország által finanszírozott Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) 650 tagja utazott Szíriából Törökországba, majd onnan a líbai fővárosba, Tripoliba, hogy támogassák Fájez ál-Szárrádzs kormányát a lázadókkal vívott harcban. 

Januárban további 1350 harcos érkezett Törökországba, egy részük azóta már Líbiában van, egy részük pedig kiképzésen vesz részt. A lap értesüléseit mindhárom országból megerősítették névtelen források. 

Haftar ellen és a török beavatkozás mellett tüntető líbiaiak TripolibanFotó: Hazem Turkia/Anadolu Agency

A harcosok fél évre szóló, havi kétezer dolláros szerződést írtak alá az ENSZ által támogatott egységkormánnyal, ezen kívül mindnyájuknak török állampolgárságot ígértek, és Törökország fizeti a sérülést szenvedett harcosok kezelését is. A lap szerint eddig négy szír katona vesztette életét Líbiában, igaz, a hivatalos közlés szerint ők még Északkelet-Szíriában, a kurdokkal vívott harcban haltak meg. 

Mivel Ankara, Tripoli és az SNA tagadja, hogy szírek harcolnának Líbiában, a Guardian szerint megtiltották a katonáknak, hogy a közösségi médiában posztoljanak a hollétükről. Erre azért is szükség volt, mert az utóbbi időben már elterjedt néhány videó, amiken szír férfiak arról beszéltek, hogy Líbiába utaztak megvédeni az iszlámot. 

A török parlament januárban szavazott a líbiai beavatkozásról, azóta Erdogan elnök közlése szerint 35 török katonát küldtek Tripoliba, ahol a kormány erőit a Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Khalífa Haftar tábornok csapatai támadják. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint Erdogan lépése tovább szíthatja az amúgy is erős törökellenes érzelmeket Líbiában, ami végül Haftar malmára hajthatja a vizet. 

Haftar csapatai Egyiptomtól, Oroszországtól, az Egyesült Arab Emírségektől, Szaúd-Arábiától és Franciaországtól kapnak támogatást.

A líbiai konfliktus hátteréről és arról, hogy Törökország miért látta érdemesnek belépni a konfliktusba, ebben a cikkben írtunk részletesen.