Az amerikai Kormányzati Ellenőrő Hivatal szerint Trump törvényt sértett az ukránoknak szánt támogatás visszatartásával

Az amerikai kormányt jogi szempontból ellenőrző Government Accountability Office (Kormányzati Ellenőrző Hivatal - GAO) szerint Donald Trump elnök törvényt sértett az Ukrajnának szánt segély visszatartásával. Ez az ügy áll a Trump elleni impeachment eljárás középpontjában is, a vádak szerint ugyanis az elnök azért tartotta vissza a Kongresszus által már megszavazott támogatást, hogy ezzel nyomást gyakoroljon az ukrán kormányzatra annak érdekében, hogy azok vizsgálódjanak Trump egyik lehetséges demokrata párti kihívója családtagjának ukrajnai ügyei körül.

A GAO szerint a Fehér Ház a vizsgálatuk során azzal védekezett, hogy a támogatást csak azért tartották vissza, mert ezzel akarták biztosítani, hogy azt semmiképp se a „az amerikai elnök külpolitikai céljaival ellentétesen” költsék el az ukránok. A GAO szerint azonban ez is jogellenes, a Kongresszus által megítélt támogatást ugyanis az elnök nem tarthatja ilyen indokkal sem vissza.

Ez a szakvélemény természetesen felhasználható majd a Trump elleni eljárásban is. (CNN)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.