A győri bíróság egy 50 évvel ezelőtti, ferde hajlamúakat emlegető ítélet alapján enyhítette egy gyilkos büntetését

2020 január 17., péntek 4:45
  • Néhány éve egy 47 éves férfi megölte 70 éves, meleg ismerősét, mert megunta az állandó szexuális közeledését. Elsőfokon 13 évet kapott, de a Győri Ítélőtábla másodfokon enyhítette a büntetését.
  • Az indoklásban előhoztak egy hasonló, 1967-es ügyet. Akkor enyhítő körülménynek tekintették, hogy pont egy „ferde hajlamú” férfi közeledett későbbi gyilkosához, aki emiatt vesztette el az önuralmát. 
  • A Kúria végül visszaállította az elsőfokú ítéletet, és elutasította a „meleg pánik védekezést”, ami sokkal gyakoribb demokratikus országokban, mint hinnénk. 

2016 októberében egy 47 éves férfi (nevezzük K.-nak) úgy döntött, felkeresi nála 23 évvel idősebb ismerősét (L.), hogy szívességet kérjen tőle. Lakásra volt szüksége, mert unokahúga születése miatt kénytelen volt elköltözni édesanyja házából, ráadásul éppen arra készült, hogy szorosabbra fűzze a viszonyt néhány hónapja megismert barátnőjével. 

K. valaha szobafestőnek tanult, de végül sosem szerezte meg a szakmát, nyolc osztályt végzett, rokkantnyugdíja mellett segédmunkából élt. Évekkel korábban, válása után egyszer már segítséget kapott régi ismerősétől, aki most ismét befogadta magához szívességi lakáshasználóként. Cserébe megígérte neki, hogy segíteni fog a lakás felújításában és festésében. 

Amikor K. beköltözött, tisztában volt vele, hogy L. rendszeresen iszik alkoholt, és azzal is, hogy a saját neméhez vonzódik. A következő hetekben nemcsak a közös berúgások váltak mindennapossá, hanem az is, hogy L. szexuális ajánlatokkal környékezte meg vendégét: 

simogatta őt, rányitott a fürdőszobában, és arról győzködte, a lakhatásért cserébe le kellene feküdnie vele.Érthető módon ez felháborította K.-t, aki újra meg újra elhárította a próbálkozást, időnként nyakon is vágta ismerősét. Mégis csak két hónappal később jelentette be, hogy elköltözik, amikor biztossá vált, hogy december 7-én kezdhet új munkahelyén. 

Mikulás napján telt be a pohár

December 6-án L. már reggel hatkor ébren volt: miután felkelt, első útja a boltba vezetett, ahonnan néhány üveg borral felszerelkezve tért vissza. Délelőtt tízig közösen megittak majdnem másfél litert, majd délután is folytatták az iszogatást. Mivel a bor mellé pálinka is lecsúszott, estére mindketten alaposan lerészegedtek. 

Nem volt még fél kilenc, amikor L. odalépett a hűtő előtt álló K.-hoz, átkarolta, és megpróbálta felemelni az asztalra. K. erre olyan dühös lett, hogy nekilökte L.-t a hűtőnek, mire ő hálátlannak nevezte a férfit, ismét odalépett hozzá, és megfogta a nemi szervét. 

K. válaszul ütlegelni kezdte a 70 éves férfit, aki hiába próbált a nappaliba menekülni, K. tovább ütötte, míg be nem zuhant az ágy és az asztal közé. K. ekkor sem állt le, ott ütötte vendéglátóját, ahol érte, még a bordáját is eltörte. L. próbálta összehúzni magát, de egy idő után képtelen volt védekezni, pláne odébbmenni. 

Amikor K. látta, hogy L. nem mozdul többet, kiment a konyhába, töltött magának néhány szál cigit, majd miután ránézett a földön nyöszörgő férfira, fogta a kutyát, és kivitte megsétáltatni. Útközben több kocsmában is megfordult, és amikor tíz óra előtt hazaért, L. már nem lélegzett. Ekkor betelefonált a rendőrségre, de az igazság helyett azt mondta: amikor elment otthonról, három ismeretlen emberrel hagyta L.-t, ő pedig csak a holttestet találta meg. 

„Ferde” és „egészséges” nemi hajlam

K.-t végül sikerült bíróság elé állítani, ahol első fokon 13 év fegyházat kapott különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. Mivel az ügyészség és a védelem is fellebbezett, az ügy a Győri Ítélőtáblán folytatódott, ahol erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettére módosították a döntést, a büntetést pedig hat év börtönre enyhítették. 

A szabályozás szerint akkor méltányolható egy gyilkos felindulása, ha ezt valamilyen külső ok váltja ki, és ha erkölcsileg menthető. Az persze már a bíróságon múlik, mit sorol ebbe a kategóriába, és mit nem, ennek pedig még fontos szerepe lesz a továbbiakban. 

A vérfagyasztó történetet ugyanis az Ítélőtábla indoklása teszi különösen érdekessé, amiben felidézték a Legfelsőbb Bíróság egy ötven évvel korábbi, 1967-es döntését is. 

Abban az ügyben szintén egy idősebb, meleg férfi volt az áldozat, aki többször erőszakkal közeledett későbbi gyilkosához. A bíróság akkor azért látta méltányolhatónak az „egészséges nemi hajlamú” tettes felindultságát, mert a másik férfi „ferde hajlamával” akart „fajtalankodni” vele (ezeket a kifejezéseket használták az ítéletben). 

Az évtizedekkel ezelőtti esetből kiderül, hogy 

a hatvanas években méltányolhatónak látták egy heteroszexuális gyilkos felindulását, ha ezt egy meleg férfi váltotta ki. De ez még mindig kevésbé meglepő, mint a tény, hogy mindez hivatkozási alap lehetett egy 2018-as, másodfokú bírósági döntésben, akkor is, ha nem vették át az akkori szóhasználatot. Ez keltette fel Bárd Petra kriminológus figyelmét, aki tanulmányt írt az ügyről és a Kúria eljárásáról, amelyben ismét mérlegelni kellett, hogy valamilyen külső ok méltányolhatóvá tette-e K. felindultságát. 

A Kúria szerint, még ha L. magatartása erkölcsileg elítélendő is, K. nem volt kiszolgáltatott helyzetben, képes volt visszaverni a mindennapossá vált próbálkozásokat, és nem is költözött ki a házból. Vagyis az, hogy K. összevissza verte L.-t, nem állt arányban a 70 éves férfi szexuális közeledésével, ráadásul K. indulatait nagyban befolyásolta részegsége is, amiről ő tehetett, nem a körülmények.

Ezen kívül az Ítélőtábla azért sem hivatkozhatott volna az 1967-es ügyre, mert az akkori áldozat tényleg erőszakosan közeledett későbbi gyilkosához, itt viszont nem volt szó ilyesmiről. 

Na jó, de ez nem áldozathibáztatás?

- merülhet fel a kérdés, hiszen mégiscsak hónapokon át próbáltak szexet kicsikarni olyasvalakitől, aki többször is egyértelműen visszautasította a közeledést. Vagy ezzel az erővel akár olyan ügyekben is elővehetnénk a Kúria érvelését, amikor egy bántalmazott nő több év vagy évtized után öli meg partnerét? 

Bárd Petra szerint nem, mégpedig azért, mert a Kúria is hangsúlyozta, hogy

a férfinak végig volt választási lehetősége, bármikor elköltözhetett volna zaklatójától,ami nem igaz az érzelmi, lelki és anyag függőségekkel teli, bántalmazó kapcsolatokra. „A sértett nem kívánatos szexuális közeledéseit kezelni tudta, elhárította, ténylegesen semmilyen hatalmaskodó magatartásnak alávetve, a sértettnek kiszolgáltatva nem volt” - írja az ítélet.

Bezzeg nyugaton, mi? 

A Legfelsőbb Bíróság 1967-es és a Győri Ítélőtábla 2018-as ítéletében felhozott érv „meleg pánik védekezésként” ismert, és egy Edward Kempf nevű amerikai pszichiáter 1920-as elméletén alapul. E szerint a pánik az elfojtott homoszexuális vonzalomhoz kapcsolódik, ami olyan erővel tör elő az érintettből, hogy nem tudja megbocsátani sem magának, sem a másik félnek. 

A fogalom aztán a hatvanas években éledt újjá, elsősorban amerikai büntetőperekben, amelyekben a sértett vagy az áldozat meleg volt. Ilyenkor a védelem azzal érvelt, hogy 

a vádlott a homoszexuális közeledés miatt vesztette el a kontrollt maga felett, ezért ütött vagy ölt, amit méltányolni kell az ítéletben is.Bárd Petra összefoglalása szerint ezzel azt mondták:

  • a melegek saját magukat keverik bajba azzal, hogy rendelkeznek egy megváltoztathatatlan tulajdonsággal, 
  • az ő szenvedésük kevesebbet ér, mint a többségi társadalom tagjaié, ezért nem is kell olyan súlyosan büntetni, 
  • normális, ha a férfiak nőket zaklatnak, hiszen a heteroszexuális közeledés jogos visszaveréséhez szigorúbb feltételeket kell teljesíteni,
  • az állam sem veszi komolyan az emberi jogokat és az egyenlőséget.

Elsőre talán azt gondolná az ember, hogy ilyesmi nem nyugati demokráciákban, hanem legfeljebb kelet-európai országokban fordulhat elő, és azokban se mostanában.

 Valójában épp ellenkezőleg: az 1967-esen kívül nem ismerni más magyar ítéletet, amelyben előhúzták volna a „meleg pánik védekezést”, de Bárd a tágabb kontinentális jogban sem talált hasonló példát. Ehhez képest az angolszász országok bírósági gyakorlatában még az utóbbi időben is megjelent ugyanez. 

Az Egyesült Államokban még mindig létezik ez a védekezés, igaz, 1973 óta már nem lehet arra hivatkozni, hogy valaki egy meleg ember közeledése miatt kapott volna idegösszeroppanást. Skóciában 2017-ben döntöttek a végleges törléséről, Ausztráliában a kétezres évek után kezdték el tiltani, Dél-Ausztráliában pedig csak idén tűnhet el végleg.  

Tíz évvel ezelőtt Új-Zélandon még a magyar „bendzsós gyilkos” ügyében is elfogadták a „meleg pánik védekezést”, így az esküdtszék nem szándékos emberölésért, hanem halált okozó testi sértésért ítélte el. Azóta ott is kikerült ez a lehetőség a jogszabályokból. 

Bárd Petra szerint nem véletlen, hogy a „meleg pánik védekezés” pont ezekben az országokban vált bevett gyakorlattá. „Az amerikai büntetőpolitika például előszeretettel harap rá tudományos hipotézisekre, vagy akár csak előzetes kutatási eredményekre” - mondta. Ilyen volt az is, amikor pszichológiai kutatásokra hivatkozva rengeteg pszichés beteg embert vetettek alá lobotómiának, vagy amikor az igazságszolgáltatásban is elfogadták a „bűnözői gén” örökölhetőségét. De hozhatunk közelebbi példát is: az utóbbi időben egyre több rég elfeledett gyilkossági ügy megoldásához használják a DNS-technológiát.

Szerinte az az alapvető különbség áll emögött, hogy a kontinentális Európában a felvilágosodás hagyományain és az objektív igazság létezésén alapuló, professzionális bíráskodás folyik. Az angolszász országok igazságszolgáltatása viszont nem az objektív, hanem a perben álló felek igazságára épít, és a bíró is inkább csak „játékvezetőként” figyel az eljárási szabályok betartására, miközben a bűnösségről szóló döntést jellemzően laikusokból álló esküdtszék hozza meg. 

„Egy ilyen rendszeren sokkal könnyebb átnyomni akár kétes kutatási eredményeket is. A meleg pánik védekezés azonban még ezekben a rendszerekben is olyan diszkriminációt valósít meg, hogy rendre betiltják az egyes államokban, és szövetségi szinten is. Ahogy New York állam kormányzója fogalmazott: itt az ideje, hogy oda kerüljön ezt a káros védekezési stratégia, ahová az való, mégpedig a történelem szemétdombjára.”