Orbán Viktornak zakót sincs ideje cserélni, miközben pártja választókerületi elnökeivel tárgyal éjt nappallá téve a Miniszterelnökségen

POLITIKA
2020 január 20., 15:49

Egy hete fogadja Orbán Viktor pártelnök a Miniszterelnökségen pártja választókerületi elnökeit. Azóta majdnem 30 helyi erős ember osztotta meg a tartalmas beszélgetéseket dokumentáló, változatosabbnál változatosabb fotókat. (Egy a zászló előtt, egy vagy kettő az asztalnál, az egyik kamerába nézős, a másik egyeztetős. A teraszhoz sajnos hideg van most.)

Nem könnyű követni, hogy ki mikor járt a Várban pártja ügyeiben, mert többen egyáltalán nem árulják el az időpontot. Lezsák Sándor volt az első, aki posztolt, ő még pedánsan megjelölte, mikor járt az egykori Karmelita kolostorban.  

link Forrás

Lezsák a Bács-Kiskun megyei 4-es választókerület képviselője. Ez egyébként a Fidesz legerősebb megyéje, itt mind a hat választókerületben 50 százalék feletti eredménnyel győzött a fideszes jelölt 2018-ban. Vagyis a jelek szerint a legkönnyebb résszel kezdte Orbán a felkészülést a 2022-es választásokra. 

A hat képviselőből öten is jártak Orbánnál, feltétezhetően akkortájt, amikor Lezsák. Legalábbis Orbán öltözéke alapján ebből indultunk ki, először.  

photo_camera Salacz László, Bács-Kiskun 1. választókerület fideszes vk-elnöke elnök és a Fidesz elnöke a Miniszterelnökségen a január 15-én posztolt fotón, amihez Salacz azt írta: "Miniszterelnök úrral megtárgyaltuk a választókerületem ügyes-bajos dolgait." Fotó: Salacz László/Facebook
photo_camera Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3. választókerületének fideszes vk-elnöke a Fidesz elnökével egy csütörtökön posztolt képen. Az egyórás találkozó Font szerint hétfőn volt.  Fotó: Font Sándor/Facebook
Bányai Gábor 2020 januárjában Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobájában tett látogatásán.
photo_camera Bács-Kiskun megye 5. választókerületének elnöke, Bányai Gábor is találkozott a Fidesz elnökével. Szerdán posztolta, nem írta, mikor állapodtak meg abban, hogy „továbbra is harcos-, és munkatársak maradunk”. Fotó: Bányai Gábor/Facebook
photo_camera Zsigó Róbert, Bács-Kiskun megye 6. választókerületének fideszes vk-elnöke a Fidesz első emberével a Miniszterelnökségen, miközben „fontos ügyekről egyeztettünk Miniszterelnök úrral!” Szerdai a poszt, de nem lehet tudni, mikor történt a találkozó. Fotó: Zsigó Róbert/Facebook

Békés megye is képviseltette már magát a Várban. Három fideszes politikus is ugyanaznap, szerdán posztolta ki, hogy járt a Miniszterelnökségen. Orbán Viktor mintha pont ugyanúgy lenne felöltözve, mint amikor a Bács-Kiskun megyeikkel találkozott. 

photo_camera Herczeg Tamás a Fidesz elnökénél „személyes konzultáción az új esztendő feladatairól". Mint írta, a megbeszélés másfél órás volt, az nem írta, hogy mikor.  Fotó: Herczeg Tamás/Facebook
photo_camera Dankó Béla Békés megye 2 választókerületi elnöke átbeszéli „választókerületem jövőbeni fejlesztési lehetőségeit is”. Nem írta, mennyi ideig tartott és mikor volt.  Fotó: Dankó Béla/Facebook
Kovács József és Orbán Viktor
photo_camera Kovács József, Békés 3. választókerületének fideszes vk-elnöke pártja elnökével. Mint írja: „áttekintettük az elmúlt 10 évet és egyeztettünk az előttünk álló időszak fontos politikai-, gazdasági - és társadalmi ügyeiről”. Nem írta mikor és mennyi ideig.  Fotó: Kovács József/Facebook

A Békés megyeiek közül Simonka György igazoltan távol volt, éppen megkezdődött a büntetőperének az előkészítése. 

Ha hétfőn zajlottak az egyeztetések, jó sűrűn napja volt a pártelnöknek-kormányfőnek, mert nyolcan is jártak nála az alaposnak mondott, akár egy, másfél órás megbeszélésen.

De simán lehet, hogy tényleg szerdán voltak. Akkor is sűrűn napja lehetett Orbánnak, mert aznap Prágába is utazott.  

Sőt, valamikor a nógrádiak is eljutottak a Karmelitába. Őket is a fehér ing, kék öltönyben fogadta valamikor Orbán Viktor. Vagy este volt vagy reggel, mert sötét volt kint. 

photo_camera Becsó Zsolt Nógrád megye 1 választókerületének fideszes vk-elnöke és Orbán Viktor. „Jókedvvel” posztolta Becsó szerdán délelőtt, de azt nem, hogy mikor találkoztak. Fotó: Becsó Zsolt/Facebook
photo_camera Balla Mihály, Nógrád megye 2. választókerületének vk-elnöke Orbán Viktorral egyeztet „Nyugat-Nógrád elkövetkezendő fejlesztéseiről”. Csütörtökön reggel posztolta, nem árulta el, mikor járt a Várban. Fotó: Balla Mihály/Facebook

Ha hétfőn voltak ők is, akkor a miniszterelnök éjt-nappallá téve egyeztetett legalább tíz politikussal. Ha szerdán, akkor elég későn indulhatott Prágába. 

És akkor még nem is beszéltünk a Szabolcs-Szatmár megyei fideszes erős emberekről, akik szintén letudták már a megbeszéléseket. Legalábbis négyen biztosan:

photo_camera Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár 2. választókerületének a fideszes vk-elnöke csütörtök reggel posztolta, hogy Orbánnál járt jó hangulatú munkabeszélésén.  Fotó: Vinnai Győző/Facebook
photo_camera Tilki Attila Szabolcs-Szatmár 4. választókerületének elnöke biztosan nem csütörtökön járt Orbán Viktornál, mert már szerda este kiposztolta a képet, ahogy áttekintették a választókerület gondjait, problémáit, beszéltek jövőbeni fejlesztési lehetőségekről.  Fotó: Tilki Attila/Facebook
Kovács Sándor és Orbán Viktor
photo_camera Kovács Sándor a mátészalkai fideszes választókerületi elnök fejlesztésekről egyeztetett a Fidesz elnökével. Szerda kora délután posztolta a fotót, de nem tudni, mikor volt a találkozó.  Fotó: Kovács Sándor/Facebook
photo_camera Nyírbátor fideszes választókerületi elnöke, Simon Miklós és pártájának első embere a Miniszterelnökségen egyeztet egy csütörtök délután posztolt fotón. 

A hétvégi kékkorszak

A jelek szerint Orbán Viktornak van egy munkaruhája a fideszes választókerületi elnökökkel folytatott hétköznapi megbeszélésekhez. És van egy a hétvégi egyeztetésekre. Ez utóbbi annyiban más, hogy a fehér ing helyett kék van rajta. 

Szombaton posztolta ki Vigh László, Zalaegerszeg választókerületi elnöke, hogy aznap áttekintették a Karmelitában a választókerület aktuális kihívásait, fejlesztési szükségleteit.

photo_camera Zalaegerszeg is egyeztetés alatt.  Fotó: Vigh László/Facebook

Egy másik zalai képviselő, Manninger Jenő is szombati találkozóról számolt be, ami másfél órás volt. Szintén kékkorszakos találkozó. 

photo_camera Keszthely ügyei is az asztalon. Fotó: Manninger Jenő/Facebook

Zala kipipálva, Cseresnyés Péter vasárnap korán reggel posztolta ki, hogy járt a Karmelitában. 

photo_camera Nagykanizsát is áttekintették. 

Hende Csaba, Szombathely fideszes vk-elnöke szintén szombaton járt a Karmelitában:

photo_camera Fotó: Hende Csaba/Facebook

Sárvár fideszes helytartója, Ágh Péter vasárnap posztolt, de mintha Orbán Viktornál már egybefolynának a napok. 

photo_camera Fotó: Ágh Péter/Facebook

A harmadik Vas megyei vk-elnök, V. Németh Zsolt azt posztolta ki, hogy ő vasárnap járt a Miniszterelnökségen, egy közel kétórás megbeszélésen, „a nagyon jó hangulatú konstruktív találkozó reményteljesen vetíti előre a választókerület további dinamikus fejlődését”. Itt azért mintha látszódna már némi fáradtság a vég nélkül tárgyaló Orbánon. 

photo_camera Fotó: V. Németh Zsolt/Facebook

És hol vol még a vége? Mert jöttek Hajdú-Biharból is. Tasó László is vasárnap járt a Várban. Ezt erősíti meg, hogy azt írja: „a  jó hangulatot megalapozta a magyar kézilabdacsapat remek győzelme!” Szlovéniát vasárnap délután győzte le a magyar válogatott. Azt írja, hogy egyórás volt a megbeszélés. 

photo_camera Fotó: Tasó László/Facebook

A többi Hajdú-Bihar megyei képviselő hétfőn osztotta meg a találkozó hírét. Ha tippelni kéne, Pósán László még valamikor a hétvégén járt a Várban, Orbán ugyanis kék ingben van. 

photo_camera Fotó: Pósán László/Facebook

Az egyik legismeretebb, legkipróbáltabb választókerületi főnök, a Debrecen vidékét évtizedek óta igazgató Kósa Lajos a NER-egyenruhának is nevezett pufimellényben ült be a miniszterelnökhöz, posztja tanúsága szerint egy hétvégi fordulóra.

photo_camera Fotó: Kósa Lajos/Facebook

A balmazújvárosi vk-elnök, Tiba István azt írta, hogy ő hétfőn reggel találkozott Orbánnal. Ez minden bizonnyal így van, mert Orbánon már a hétköznapi egyeztetős, vagyis fehér inge volt. Viszont a víz elfogyott. 

photo_camera Fotó: Tiba István/Facebook

Bodó Sándor is ma járhatott Orbánnál. Legalábbis most posztolta. Vagy a múlt héten látogatta meg Orbán valamikor hétköznap, mert fehér ing van Orbánon. Ha ma, akkor már került víz újra az asztalra.

photo_camera Fotó: Bodó Sándor/Facebook

Szabó Tünde is most osztotta meg a képet.

photo_camera Nyíregyháza is az asztalon. Fotó: Szabó Tünde/Facebook

És most jön Fejér megye, legalábbis Vargha Tamás is bejelentkezett Székesfehérvárról. Az már csak ma négy vk-elnök, egy végigdolgozott hét és hétvége után, és még csak délután van. 

photo_camera Fotó: Vargha Tamás/Facebook

Vitányi Istvántól azt is megtudtuk, hogy egy csomag kártyát kapott ajándékba, amit Orbán dedikált. Hálásan megköszönte. Egy olyan fadobozból vette elő Orbán, amiben sok pakli volt, lehet, mindeniknek jutott.

link Forrás

A Miniszterelnökségen zajlik a munka, az egyeztetések folytatódnak, 106 választókerületi elnöke van a Fidesznek. Az 106-szor egy, másfél vagy két óra. Vagyis több, mint egy hét megállás nélkül.

photo_camera Gif: Kiss Bence/444