Hillary Clinton szerint senki sem szereti Bernie Sanderst

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje élesen támadta a 2020-ban is elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátort egy kedden megjelent interjúban. Sanderst "senki nem szereti" - állította Clinton a The Hollywood Reporter című lapnak.

Sanders és Clinton 2016-banFotó: JOE RAEDLE/AFP

A volt külügyminisztert és a 2016-os elnökválasztások demokrata elnökjelöltjét egy róla készült négyrészes és a Sundance fesztiválon bemutatandó dokumentumfilm-sorozat kapcsán faggatta a lap. A The Hollywood Reporter az amerikai politikai egyik legmegosztóbb személyiségének nevezi Clintont.

A 72 éves politikusnő a lapinterjúban mások mellett kitért Bernie Sandersre is, aki a 2016-os elnökválasztásokon a vetélytársa volt a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemben. Kifejtette: nem változott a véleménye Sandersről, korábban is és most is úgy gondolja, hogy Sanders semmit nem tett le az asztalra. "Évek óta a kongresszusban dolgozik. Egyetlen szenátor támogatását sem sikerült elnyernie. Senki sem szereti őt, senki sem akar dolgozni vele, eddig semmit sem ért el. Karrierpolitikus. Csak halandzsázik, és annyira kínosnak tartom, hogy az emberek bevették ezt" - fogalmazott Clinton.

A volt külügyminiszter és szenátor leszögezte azt is: szerinte nemcsak magával Sandersszel van baj, hanem a környezetével, a csapatával, sőt, a legismertebb támogatóival is. Sanders támogatóit Bernie bro-knak nevezve Clinton azt állította, hogy a vermonti szenátor hívei az interneten folyamatosan támadják politikai vetélytársait, elsősorban is a nőket. "Aggasztónak" nevezte, hogy Sanders nem csupán "megengedte" ezt a kampánykultúrát, hanem "úgy tűnik, hogy nagyon is támogatja". 

Arra a kérdésre, hogy ha Sanders lenne végül a demokraták jelöltje, akkor sem lenne-e hajlandó támogatni, Clinton kitérő választ adott. (MTI, The Hill)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér