Vendég volt Karácsony Gergely a köztévében, de senki nem volt felkészülve arra, ami ott várta

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Száz nappal megválasztása után meghívták Karácsony Gergelyt a közszolgálati M1-en futó Ma Estébe, de Budapest főpolgármestere nem igazán tudott kibontakozni, mert a showt teljesen ellopta előle a műsorvezető, Mészáros Kata. 

Mészáros azzal a kérdéssel indított, hogy Karácsony mivel érkezett az MTVA stúdiójához, majd amikor a főpolgármester közölte, hogy ugyan az elmúlt héten minden reggel egy tévéstáb várta az otthona előtt, hogy rögzítsék, mivel indul munkába, de csalódniuk kellett, mert tömegközlekedéssel tette, most viszont a belvárostól meglehetősen messze eső Kunigunda útjára bizony egy kisfogyasztású elektromos autóval érkezett. 

„Ezek szerint a kezdeti lendületet, azt, hogy biciklivel és gyalog járjanak az emberek, ez csak a fotók erejéig tartott ez a lendület?” – csípte nyakon Karácsonyt Mészáros, mire a főpolgármester megpróbálkozott azzal a felvetéssel, hogy talán más ügyek jobban érdekelhetik ennél a nézőket, de aztán elmondta, hogy szerinte ő úgy közlekedik, mint egy átlagos budapesti, amikor teheti biciklivel és gyalog, de hidegben nem szokott biciklizni, így ilyenkor marad a tömegközlekedés, ide viszont autóval jött, mert messze van a székház és még akad ma más dolga is. 

„Belátja mostanra, hogy az emberek többségének, ahogy főpolgármester úrnak is a számos elfoglaltsága miatt nem életszerű gyalog és biciklivel járni, és ha mondjuk itt, az MTVA-ban akad dolga, akkor ide sem tud az ember eljönni biciklivel?” – szorította tovább a kérdést Mészáros, mire Karácsony közölte, hogy nem teljesen érti a kérdést. Mészáros erre válaszul elmondta, hogy Karácsony ezt szorgalmazta a programjában, mire a politikus még visszakérdezett, hogy mármint azt szorgalmazta-e, hogy az emberek biciklivel menjenek ki az MTVA székházához. 

A teljes beszélgetés itt megnézhető:

Karácsony próbált időnként komoly válaszokat is adni ezekre a kérdésekre, beszélt a légszennyezettség problémáról, a dugókról és a légúti megbetegedésekről, de Mészárost jobban érdekelte, hogy a Karácsonyt szállító autó miért nem a székház előtt állt meg, hanem miért egy kicsit odébb. 

Mészáros Kata kérdései összevágva: 

Ezen kívül Mészáros kérdezte arról is Karácsonyt, hogy miért nyilatkozta a Mozgó Világnak, hogy megválasztása óta nem hívták a közmédiába, holott az MTVA kulturális csatornájának a munkatársa egyszer kereste SMS-ben, mint kiderült, egy fotókiállítás miatt. Karácsony elmondta, hogy ő elsősorban a köztévé politikai tartalmú felületeire gondolt akkor, azaz a Kossuth Rádióra vagy az M1-re, de hajlandó ezért bocsánatot kérni, ha a közmédia is elnézést kér tőle, amiért politikai műsorokba nem hívták eddig. 

Szóba került az is, hogy Karácsony szerint kevesen nézik a köztévé műsorait, közben pedig Mészáros szerint milliós nézettsége van a közmédiának, elég ha egy olimpiai közvetítést nézünk. „Vagy ezeket be kéne szüntetni?” – tette fel a fogós kérdést Mészáros, aki a beszélgetés második felében már a kormány és a főváros közötti vitás ügyeket vette végig Karácsonnyal, így szó volt a kukaholding ügyéről épp úgy, mint a Lánchíd felújítása körüli finanszírozási vitáról. 

Szóba került a klímavészhelyzet kihirdetése is, Mészáros arra volt kíváncsi, hogy ezen a téren milyen konkrét lépések történtek. 

Karácsony a Liget-projekt leállítását említette elsőnek, azaz hogy új építkezést már nem lehet elkezdeni a Városligetben. De ezzel csökkent a széndioxid-kibocsátás? - kérdezett rá Mészáros, mire Karácsony elmondta, hogy igen. A beszélgetés hasonló színvonalon folyt tovább, hogy aztán Karácsony Gergely után Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője legyen a vendég. Ő ezeket a kérdéseket kapta:

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.