Ilyen nincs: a végrehajtó sajnos nem tudta megnyitni a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot, ezért visszaküldte Felcsútra

A végrehajtó nem tudja megnyitni a pendrive-ot, így továbbra sem tudni, mire költötték a tao-támogatást a felcsúti fociakadémián, pedig a DK jogerősen pert nyert, így át kell adni az adatokat.

A bíróság végrehajtót is küldött a felcsúti alapítványhoz, de a végrehajtó 1,5 év után összeférhetetlenséget jelentett, és átadta az ügyet.

Az új végrehajtó helyette viszont most azt állította a DK-nek: nem tudja megnyitni a számlákat állítólag tartalmazó adathordozót, ezért visszaküldték Felcsútra.

Két héten belül új felszólítást küldenek az alapítványnak, hogy adják át a számlákat.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke azzal kapcsolatban, hogy rendben van-e, hogy egy jogerős ítéletet évekig nem lehet betartatni, azt mondta, nem nyilatkozhat, mert ő a mostani ügyben a végrehajtó.

A Fidesz-szóvivő Hollik István korábban azt mondta, a bírósági ítéleteket mindenkinek be kell tartania.

Balra Orbán Viktor, mellette apja, Orbán Győző, jobb szélen ifj. Orbán Győző (aki korábban azt mondta, a labdajáték nem sport, a focit még tévében sem nézi, nemhogy élőben) a miniszterelnök háza mellé, a saját klubjának épített stadionban 2018. március 31-én.Fotó: botost/444.hu

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.