A hágai Nemzetközi Bíróság felszólította Mianmart, gondoskodjon az országban maradt rohingyák védelméről

A hágai Nemzetközi Bíróság csütörtöki ítéletében felszólította a délkelet-ázsiai Mianmart, gondoskodjon az országban élő rohingya kisebbség védelméről.

A muszlim vallású népcsoport évek óta agresszió áldozata a buddhista többségű országban, a hatóságok, elsősorban a katonaság üldözik őket.

Miközben az országból már nagyjából 700 ezer rohingya muszlim a szomszédos Bangladesbe menekült,

Mianmarban is maradtak még 600 ezren, akiket a hágai nemzetközi bíróság szerint most extrém módon veszélyeztet a katonai erőszak.

A hágai bíróság elé az ENSZ-tagállam Gambia vitte a mianmari rohingyák ügyét, 57 másik országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) nevében. Az ország azzal vádolta Mianmart, hogy megsértette a népirtás megelőzéséről szóló nemzetközi egyezményt.

Mianmart az országot kormányzó Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csí védte a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, de nem tudta bebizonyítani, hogy nem népirtás volt, amit a buddhista többségű ország milíciái elkövettek a muszlim rohingya kisebbség ellen.

A most bejelentett döntés igazat adott Gambiának, de még nem jelenti a per végét. A végleges döntés meghozataláig még évek telhetnek el a szervezet működése alapján. Addig azonban a hágai bíróság megtiltja Mianmar számára a jelenlegi gyakorlat folytatását, és kötelezi, hogy négy hónapon belül jelentést tegyen a meghozott intézkedésekről. (New York Times, MTI)

Kapcsolódó