Feketébe öltözve tiltakoznak a közművelődési dolgozók a megalázó fizetés ellen

Hiába van több diplomájuk és beszélnek nyelveket, a könyvtárosok, múzeumi szakemberek, levéltárosok és közművelődési dolgozók többsége így is a garantált bérminimumot, idén bruttó 210 600 forintot keresi minden hónapban. Ráadásul legutóbb 2008-ban kaptak három százalékos alapbéremelést. 

A nagyjából tízezer embert tömörítő Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) képviselői ezért szerdán petíciót adtak át az Emberi Erőforrások Minisztériumában, írja a Népszava. A levelet Kásler Miklós miniszternek címezték, de Fekete Péter kulturális államtitkár vette át. 

A helyzetet jól illusztrálja egy neve elhallgatását kérő dolgozó helyzete, aki a 444-nek azt mondta: úgy oktat egy egyetemen, hogy közben kutatástámogatóként is dolgozik, adatbázisokat épít és kezel, chat-szolgálatot ad, tájékoztató szolgálatot ad, pr-munkacsoportban van, és hetente kell részt vennie szakmai képzéseken. Informatikus és könyvtáros diplomája mellett van két nyelvvizsgája, több programnyelvet ismer, és a minimálbért kapja kézhez. 

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának munkatársai fekete ruhában csatlakoztak a tiltakozáshoz:

Papp Katalin, a KKDSZ megbízott vezetője a Népszavának azt mondta, a parlamenti választás előtt 50 százalékos béremeléssel hitegették őket, amiből aztán mégsem lett semmi. Most úgy tudják, a kormány előtt van egy 15 százalékos emelésről szóló javaslat, de erről nem is tárgyaltak velük.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér