Németországban kimutattak három újabb, újfajta koronavírusos megbetegedést

Három újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Németországban, mindet Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre nőtt – közölte a tartományi egészségügyi minisztérium.

Mindhárman ugyanannál a cégnél dolgoznak, aminél az első beteg, aki egy belső továbbképzésen kapta el a fertőzést egy kínai kolléganőjétől – áll a közleményben.

A három új beteget egy müncheni klinikán helyezték el, elkülönítve, ugyanúgy, mint az elsőt, akinél hétfőn mutatták ki a fertőzést.

A cégnél 40 olyan személyt azonosítottak, akik szoros kapcsolatban lehettek a fertőzöttekkel. Esetükben szerdán elvégzik a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet, és a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket – mondta Melanie Huml egészségügyi miniszter. (MTI)