Eszenyi Enikő azért nem tüntetett a kulturális törvény ellen, mert nem akart politikai térbe lépni

Több 444 videó?
Szeretném

Decemberben sokan hiányolták Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját a kulturális törvény elleni tüntetésről, már csak azért is, mert ő vezeti az ország legnagyobb befogadóképességű színházát. Akkoriban az ATV-ben ezt azzal indokolta, hogy „szakmai úton kell mindent elintézni, itt pedig politikai térbe került a diskurzus”. Néhány néző aztán még transzparensekkel is tiltakozott ellene, mondván, „távol maradni is politika, Enikő”.

Eszenyitől most a Magyar Narancs újságírója kérdezte meg, hogy értette korábbi mondatait. 

„Mit nem lehet ezen érteni? Azt, hogy nem akarok politikai térbe belépni. Arról nem is beszélve, hogy aznap 1029 ember volt a Vígszínházban a Padlás jubileumi előadásán, ahol az 1 milliomodik nézőnket köszöntöttük, és együtt énekeltük, hogy »itt van dolgunk és itt vannak álmaink«”- válaszolta. Eszenyi szerint „a szakmai szolidaritásnak nem kell mindig nyilvánosnak lenni. Szerintem én nagyon sokat teszek a szakmámért. Bárki megkeres, annak tehetségemhez, lehetőségemhez képest segítek. Amúgy meg nem is hívtak, de erről már nem is akarok beszélni”. A tiltakozások után a kormány finomított a törvényen

Eszenyi Enikő a Junior Prima Díjak átadásán 2019. október 2-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Eszenyi idén is pályázni fog a Vígszínház igazgatói posztjára, amit még Demszky Gábor főpolgármestersége alatt vett át. „Valamennyi érán keresztülmentem. Én ezzel úgy vagyok, hogy állok egy folyóban, amivel szeretek sodródni, szenvedélyesen új utakat keresni, de hogy egyik vagy a másik partra kilépjek, olyan nincs” - mondta a Narancsnak. 

Az interjúban szóba került Marton László zaklatási botránya is, ami néhány éve a Vígszínházban robbant ki. Eszenyi most azt mondta, azóta zéró toleranciát hirdettek, és mélyen elutasítja, hogy ez alapján bármelyik színházat zaklató intézménynek nevezzék

Frissítés: Schilling Árpád videóban reagált

„Nagyon sajnálatos, hogy ma ott tartunk, hogy az ország legnagyobb színházának igazgatóját fel kell világosítani arról, hogy mit jelent a szolidaritás, és egyáltalán, mit jelent az élet” - mondta Schilling Árpád egy videóban nem sokkal az Eszenyivel készült interjú megjelenése után. 

A rendező szerint egy tüntetésre nem akkor megy el az ember, ha meghívják, hanem akkor, ha támogatja az ügyet. A szolidaritásnak pedig szerinte épp az a lényege, hogy nyilvános, ha nem az, akkor semmi értelme nincs: