Miközben történelmi égést produkál a világbajnokságon a magyar női kézilabdaválogatott, a szövetség elnöke, Kocsis Máté inkább a fővárosi színházak ledarálásával foglalkozik

POLITIKA
2019 december 06., 15:17
comments 97

Megvan az előnye, ha egy politikus irányít egy sportszövetséget. Mármint a politikus szempontjából, mert ha például az általa irányított szövetség egyik kirakatcsapata óriásit ég egy világversenyen, simán bedobhat valami más témát.

Nézzük például Kocsis Mátét, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét. Pénteken a női kézilabda válogatott egy drámai meccsen összezuhant és kikapott Romániától a világbajnokságon. Ezzel eldőlt, hogy - bár korábban azt írtuk, hogy a 16-ba sem jutott be - a magyar csapat a 13-16 helyért játszik. A legrosszabb helyezésünk a 15. hely volt, két éve. A mostani lehet a negatív csúcs. A szövetség előzetes elvárása a legjobb 7 közé kerülés volt, vagyis az, hogy a csapat versenyben maradjon az olimpiai kvalifikációs sorozatban. Ez nem jött össze, ahogy tavaly az ugyanilyen elvárás sem a férfiaknál a világbajnokságon (ott 10. lett a csapat).

Mindkét csapatnál minimálisra csökkent az esélye, hogy egyáltalán tovább küzdhessen a jövő évi olimpiai részvételért. Így újra megismétlődhet az a kézilabdakatasztrófa, ami az előző olimpián, amikor sem a nők, sem a férfiak nem tudták kivívni a részvételüket.

Az, hogy egyszerre maradnak le a nők és a férfiak, korábban soha nem fordult elő.

photo_camera Kocsis Mátét elnökké választják 2015 áprilisban

A sportági drámát már a kézilabdaszövetség elnökeként élte meg Kocsis Máté, akit 2015. áprilisban választották meg a kézisek az első emberüknek. A 2016-os kudarcot a rövid idő miatt nem lehetett Kocsis nyakába varrni, a mostaninál azért talán már felvetődhetne a szövetség vezetésének a felelőssége, bár Kocsis minden kritikát szeret politikusként az ellenzéki sajtónak tulajdonítani.

Az tény, hogy soha annyi pénz nem volt a kézilabdában, mint az elmúlt években, ami sokat ártott a sportágnak. Klubszinten az elitcsapatokban kevés a magyar játékos, az EHF-kupa győztes Siófokban még mutatóban is alig, hiszen bőven ki lehetett fizetni a legnagyobb sztárokat is a magyar csapatok felduzzasztott költségvetéséből. Utánpótlásszinten a női szakág rendben van, de kimondott cél volt már a jövő évi olimpiára való kijutás. Ez most már kisebb csoda lenne, és marad az ígéret, hogy majd a következő olimpiai ciklusban, 2024-re összejön. A férfiaknál is kitolták a határidőt egy ütőképes csapat felépítéséhez a 2022-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságra. A férfiak a tavalyi Európa-bajnokságon produkáltak történelmi mélypontot. Itt rendre a szövetségi kapitány kirúgásával próbálták megoldani a gondokat, de egyszer sem jött be. A nőknél Kim Rasmussen 2016 irányítja a csapatot, nem úgy tűnik, hogy a jó irányba.

Itt tart most a magyar kézilabda Kocsis Máté elnökségének négy és feledik évében. A politikus Facebook-közelben volt ma, sőt posztolt is. Arról, hogy be kell darálni a fővárosi színházak jelenlegi finanszírozási rendszerét, mert az egyikben történt egy zaklatási ügy, amit - ha nem is a legtökéletesebb módon - de azért mégiscsak a színház hozott nyilvánosságra. Kézilabdáról Kocsis nem posztolt.

A Fidesz frakcióvezetője nagy munkabírású, a rendszerekre odafigyelő politikus képét mutatja. Ő volt az, aki társaival benyújtotta a törvénymódosítást, amivel a Fidesz maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját.

A színházi és az egész kulturális rendszert támadó Fideszről itt írunk részletesen:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.