
Egy év alatt 1533-al nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, írja a Portfolio a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. 2018-ban még 47 169 férőhely volt országosan, tavaly pedig 48 702. Leginkább a kistelepüléseken, 7-8 fős csoportokkal működő mini bölcsődékben nőtt a férőhelyek száma, 997-tel.
A növekedés ellenére
ez még mindig nagyon kevés ahhoz képest, hogy a kormány 2015-16-ban azt ígérte, már 2018-ra 60 ezer bölcsődei férőhely lesz az országban. Egy évvel ezelőtt Novák Katalin családügyi államtitkár egyszerűen letagadta, hogy ilyet vállaltak volna, mondván, mindig is 2020-ra akarták elérni a 60 ezres célt. Ettől továbbra is nagyon távol vagyunk.
A bölcsődei ellátásban ráadásul elég nagy területi egyenlőtlenségek is vannak, ami a Portfolio által összegyűjtött adatokból is látszik. A 2018-2019-es nevelési évben 3825 gyereket utasítottak el férőhelyhiány miatt, miközben országosan 2813-al több férőhely van, mint ahány beíratott gyerek.
2019-ben 63 ezer háromévesnél fiatalabb gyerek élt olyan településen, ahol egyáltalán nincs bölcsőde. 2017-ben és 2018-ban ez a szám még 72, illetve 70 ezer volt.