Hőkamera szűrt ki egy lázas utast a Liszt Ferenc Repülőtéren

Egészségügy
2020 február 03., 20:27

A ferihegyi reptéren rendszeresített hőkamera szűrt ki egy lázas kínai utast hétfőn, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Tájékoztatásuk szerint az utast elkülönítették, 39 fokos lázat mértek nála. Információik szerint a magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kínai nő a repülőn lett rosszul, előtte nem volt panasza.

A nő január 12-én hagyta el Magyarországot, és most jött vissza. Vuhanban, a járvány gócában sem ő, sem rokonai nem jártak.

Az eljárásrendnek megfelelően a nőt a Szent László Kórházba szállították, soron kívül kivizsgálják. A reptéren pedig a protokollnak megfelelően megkezdték a gép, illetve azon helyiségek fertőtlenítését, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas.

Németországban már 11 fertőzöttet tartanak nyilván. A nagy többségük a Webasto autóipari beszállítócég munkatársa vagy családtagja - őket a cég egy kínai munkatársa fertőzhette meg még akkor, amikor nem is jelentkeztek nála a betegség tünetei.
photo_camera Németországban már 11 fertőzöttet tartanak nyilván. A nagy többségük a Webasto autóipari beszállítócég munkatársa vagy családtagja - őket a cég egy kínai munkatársa fertőzhette meg még akkor, amikor nem is jelentkeztek nála a betegség tünetei. Fotó: Lino Mirgeler/dpa Picture-Alliance/AFP

Közben Németországban 11-re emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma. Hétfőn egy gyermek szervezetében mutatták ki a kórokozót. A gyerek két családtagja, az apja és testvére is fertőzött. Az apa annál az autóipari beszállító cégnél, a Webastónál dolgozik, aminek már hat munkatársánál mutatták ki az új típusú koronavírust. A Webasto Münchenhez közeli központjában január 21-én tartottak továbbképzést, ahol a cég egy kínai alkalmazottjáról terjedhetett át a vírus egy helyi munkatársa. A kínai alkalmazott németországi útja előtt Vuhan térségében járt a szüleinél, a továbbképzs idején tünetmentes volt, a vírust csak január 26-án mutatták ki a szervezetében.

Az új típusú koronavírus a tapasztalatok szerint már a fertőzés tünetmentes, korai szakaszában is tovább fertőzhet, ez nagyban megnehezíti a védekezést is a járvány ellen. Hiába állítanak fel például hőkamerákat a reptereken, ha a betegség még tünetmentes, azzal nem lehet kiszűrni a fertőzötteket.

Frissítés: a Science magazin szerint téves a tanulmány, mely szerint a vírus már a tünetmentes időszakban is fertőz.