Három évre javítóintézetbe küldték a fiút, aki rendszeresen verte a lakótársát a kaposvári gyermekotthonban

bűnügy
2020 február 06., 13:33

Aljas indokból, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a három fiatalkorú fiút, akik többször megverték egyik társukat, és személyi szabadságától megfosztották. Az egyik verésről készült videó január elején került nyilvánosságra.  

A vádlottak egy kaposvári gyermekotthon ugyanazon csoportjában voltak elhelyezve, mint a sértett fiú. Az első rendű vádlott a sértettet rendszeresen leckéztette, majd 2019 decemberében három alkalommal hosszan és durván bántalmazta azért, hogy megalázza és félelembe tartsa, így biztosítva azt, hogy utasításait teljesítse. 

A verésekre mindhárom alkalommal az egyik csoportszobában került sor, ahonnan a vádlottak addig nem engedték ki a sértettet, amíg vérezni nem kezdett ütéseiktől és rúgásaiktól. A Kaposvári Járásbíróság a idén február 6-án napján megtartott tárgyaláson a letartóztatásban lévő első rendű vádlottal szemben 3 év javítóintézeti nevelést alkalmazott, míg társait próbára bocsátotta.

 A Kaposvári Járási Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Csoportja tavaly összesen 13 vádlottal szemben emelt vádat gyermekotthonban, illetve lakásotthonban elkövetett bűncselekmények miatt, melyek közül 3 volt személy elleni erőszakos – így testi sértés -, míg 4 vagyon elleni erőszakos bűncselekmény, például rablás vagy önbíráskodás. Az elkövetők és a sértettek egyaránt gyermekotthonban élő fiúk voltak, sőt volt több olyan bűnügy is, melyekben a sértetti kör azonos volt.

 A megye területén működő gyermekvédelmi intézmények – 1 speciális gyermekotthon, 10 lakásotthon – törvényességi felügyeletét a Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága látja el, tavaly 2 felhívást és 5 jelzést nyújtott be.

 Az ügyészi intézkedés oka volt többek között, hogy az egyik lakásotthonban sem a gyermekek, sem a nevelők számára nem volt biztosítva a minimális lakótér, illetve a feladatellátáshoz szükséges önálló helyiség, a kapcsolattartási napló nem volt naprakészen vezetve, míg az egyéni gondozási tervek sem voltak pontosan elkészítve.

A kaposvári eset után részletesen is írtunk arról, miért tehetetlenek a gyermekotthonok dolgozói a gyerekek közötti erőszakkal szemben.