Elvették a füvüket, belázadtak a kőbányai rabok

bűnügy
2020 február 07., 15:52

Fogolyzendülés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a három férfi ellen, akik még 2017-ben balhéztak a kőbányai börtönben, mert elvették tőlük az őrök a becsempészett füvet. A vádirat szerint 2017. július 27-én biztonsági ellenőrzést tartottak zárkájukban, mikor megtalálta 

"az őrség a kábítószert megtalálta, azokat magához vette és elvitte. Az őrség a szabályszegés miatt a fogvatartottakat egyenként kívánta kihallgatni, és a társaság szétköltöztetését tervezte, erről tájékoztatták a fogvatartottakat."

Ezt követően a tízfős cella hat tagja "felsorakozott a zárka közepén, kiabáltak, hogy nem mennek sehová és stokival verték az ajtót, hárman az őrök megtámadását is kilátásba helyezték. Eközben a zárkában elhelyezett többi fogvatartottat is ellenállásra és ellenszegülésre buzdították." A zendülést rövid időn belül felszámolták, a rendbontókat elkülönítették, miközben 

három vádlott még támadó mozdulatot tett az őrség felé, azonban sérülést nem okoztak.

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztésre ítélést és közügyektől eltiltást indítványoz az ügyben.