A thai kormányfő szerint minden rendben volt a fegyverraktárnál, ahonnan az ámokfutó a fegyvereit zsákmányolta

Prayuth Chan-ocha thai miniszterelnök tagadta, hogy bármiféle biztonsági probléma lett volna annál a katonai fegyverraktárnál, aminek az egyik őre agyonlőtte feletteség és annak a nejét, majd egy nagy rakás fegyvert magához véve bevette magát egy bevásárlóközpontba, ahol további 27 embert mészárolt le.

Chan-ocha felszólalásában "példa nélkülinek" nevezte az ámokfutást, de amikor a részletekről kérdezték, csak szűkszavú, védekező válaszokat adott. "Ez nem gondatlanság volt. Nem hagyjuk magukra a fegyverraktárakat, emberek védték ezt ist" - közölte az újságírókkal.

Az ámokfutóval végül vasárnap reggel végeztek a rendőrök, akik közül egy szintén életét vesztette a túszmentő akcióban.

Jakrapanth Thomma, az ámokfutó főtörzsőrmester helyi idő szerint szombat délután lőtte agyon felettesét, majd két puskát, egy M60-as géppuskát és 763 darab lőszert, illetve egy terepjárót lopott, amivel a közeli Terminal 21 bevásárlóközponthoz hajtott. Ámokfutását élőben közvetítette a Facebookon, míg a szolgáltató le nem tiltotta. (Via The Guardian)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó