Az amerikai igazságügyi miniszter szerint Trumpnak vissza kéne vennie a Twitteren

külföld
2020 február 14., 04:17

William Barr amerikai igazságügyi miniszter csütörtök este egy tévéinterjúban azt javasolta Donald Trump elnöknek, hogy álljon le a Twitter-bejegyzésekkel.

Az ABC televízió esti híradójának nyilatkozva Barr hangsúlyozta, hogy Donald Trump egyáltalán meg sem kísérelte a beavatkozást a korábbi tanácsadója, Roger Stone ellen folyó perbe, és nem próbálta meg befolyásolni az igazságügyi minisztériumot sem az ügyészek által a perben javasolt büntetés enyhítésében.

„Örülök neki, hogy az elnök soha nem kért tőlem közbenjárást egyetlen büntetőperben sem, de az elnök gyakori megnyilvánulásai a közösségi médiában ellehetetlenítik a minisztériumi munkáját.”

Barr úgy fogalmazott: „azt hiszem, itt az ideje, hogy (az elnök) abbahagyja a Twitterezést az igazságügyi minisztérium büntetőpereiről”. Hozzáfűzte, hogy őt senki sem tudja megfélemlíteni vagy befolyásolni, legyen szó a Kongresszusról, egy szerkesztőség vezetőiről vagy akár magáról az elnökről.

„Azt fogom tenni, amit helyesnek tartok” - mondta Barr, de hozzátette hogy képtelen úgy dolgozni a minisztériumban, hogy „a háttérben állandó kommentárokkal aláásnak”. Kiemelte azt is, hogy nem tudja biztosítani "a bíróságok, az ügyészek és az egész minisztérium feddhetetlen munkáját", ha a végrehajtó hatalom azt a látszatot kelti, mintha részt venne az igazságügyi minisztérium döntéshozatalában.

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor az interjú elhangzása után a Twitteren azonnal egyetértéséről biztosította Barrt, Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője pedig a Fox televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: „az elnöknek meg kellene fogadnia a (miniszter) tanácsait”.

A Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham azt mondta: az elnököt egyáltalán nem zavarja William Barr véleménye. A szóvivő szerint ugyanakkor Donald Trump „nagyon hatékonyan használja a közösségi médiát az amerikai népért folytatott küzdelme, az országot ért igazságtalanságok, köztük a hamis hírek elleni harcában”.

Barr interjújának előzménye, hogy hétfőn nyilvánosságra került a Roger Stone elleni perben az ügyészek által javasolt büntetés. A szövetségi ügyészek 7-től 9 évig terjedő börtönbüntetést kértek a 67 éves Stone-ra. Az elnöki tanácsadót tavaly novemberben mondták ki bűnösnek hét rendbeli bűncselekményben, köztük a hatóság félrevezetése, a kongresszus munkájának akadályozása és tanúk megfélemlítése miatt. Valamennyi vádpont a Trump 2016-os választási kampánycsapata és Moszkva közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság nyomozásai során fogalmazódott meg.

Trump még hétfőn éjjel a Twitteren „szörnyű és nagyon igazságtalan helyzetnek” és „az igazságszolgáltatás tévedésének” minősítette az ügyészi kérést, bár a következő napon azt mondta, hogy ez csupán a személyes véleménye volt, nem akart beavatkozni az igazságszolgáltatás munkájába. Kedden aztán a per mind a négy ügyésze visszaadta a megbízását. Hárman közülük azon sajtóhírekre hivatkoztak, miszerint a minisztérium „szélsőségesnek, túlzónak és aránytalannak tartja a javasolt büntetést”.

A tárca az ügyészi javaslattal kapcsolatos véleményét nem cáfolta, de közleményében kiemelte: az enyhébb büntetésről kialakított álláspontját még Trump Twitter-bejegyzése előtt fogalmazta meg, és nem konzultált a Fehér Házzal.

Az ABC televíziónak adott interjújában Barr elmondta: hétfőn este, amikor meglátta az ügyészi javaslatot - még Trump Twitter-bejegyzése előtt - teljesen megdöbbent, részben azért, mert „nem tűnt tisztességesnek és ésszerűnek” a javaslat, részben pedig azért, mert távol állt az ügyészeknek a minisztérium illetékeseivel folytatott korábbi megbeszélései tartalmától. „Azon az éjszakán azt mondtam a munkatársaimnak: álljunk készenlétben, mert reggel tennünk kell valamit ennek a módosítására és egyértelművé kell tennünk az álláspontunkat is.”

Barr szerint azonban Trump beelőzött a Twitteren a bejegyzésével, emiatt pedig sokak számára úgy tűnhet, mintha személyesen ő avatkozott volna be az igazságszolgáltatás munkájába. (MTI)