Az éjszaka folyamán egy rakás Samsung-felhasználó rejtélyes éresítést kapott a telefonjára

TECH
2020 február 20., 15:35

Világszerte sok Samsung Galaxy-felhasználó ébredt arra (vagy időzónától függően csodálkozott rá napközben), hogy a telefonjának elveszítését-ellopását nehezítő Find My Mobile alkalmazás egy rejtélyes értesítést küldött a számára, írja a Verge

AZ üzenetben mindössze két darab 1-es volt, az egyik egyes a másik alatt kiírva. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az internetet ellepték az értesítésről készült kijelzőfotókat megosztó emberek és mindenféle találgatások is szárnyra kaptak, hogy miért kaphatták ezeket az üzeneteket. Voltak, akik meg is ijedtek, hiszen ez az alkalmazás pont a telefont és a telefonon tárolt adatok biztonságát hívatott biztosítani, így attól féltek, hogy valami gond van az eszközükkel. 

link Forrás

Három órával az értesítés kiírása után elsőnek a Samsung brit központja jelentkezett magyarázattal, mint Twitteren írták, egy belső tesztelés során véletlenül küldték ki az értesítéseket, melyek amúgy semmiféle kárt nem okoznak a telefonoknak. Azt, hogy hányan kapták meg az üzenetet, nem tudni, de a netes reakciók alapján elég sokan.