Letartóztatták a tizenöt évvel ezelőtti makói kettős gyilkosság gyanúsítottját

bűnügy
2020 február 20., 14:33

Ügyészi indítványra egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2004-ben meggyilkolt egy idős makói nőt és nála vendégeskedő lányát - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Szanka Ferenc elmondta, a férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 78 éves nőt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát. Az ügyben indult nyomozást - amelyben egy férfit meggyanúsítottak - a Csongrád Megyei Főügyészség azonban 2006 márciusában megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a terhelt követte el. A férfi végül kétmillió forintos kártérítést kapott, mert ártatlanul kellett másfél évet előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben töltenie. 

Tavaly novemberben - új adatok alapján - az ügyészség a nyomozás folytatását indítványozta. Az ezt követően beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság látókörébe került egy mindezidáig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. 

Szanka Ferenc közölte, a nyomozási bíró - az ügyészség álláspontját osztva - a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A férfi nem tett vallomást a bíróság előtt. A döntést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.