A koronavírus miatt nem ülhet le a Honvéd kispadjára az olasz vezetőedző, Pisont István ugrik be a helyére

nb1
2020 február 26., 16:52

Szombaton nem Giuseppe Sannino és másodedzője, Alessandro Recenti ül majd a Honvéd kispadján a Diósgyőr ellen. Ezt a klub jelentette be a honlapján.

Sanninóék azért nem irányíthatják a kispestieket, mert „kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel”. A két olasz edző egyébként „semmiféle tünetet nem mutat, orvosi ajánlásra azonban nem látogatják a csapat edzőközpontját azóta, hogy az olasz hatóságok óvintézkedéseket vezettek be, és ezért nem lesznek ott a szombati meccsen sem”.

A közlemény szerint „a Budapest Honvéd FC felelős klubként mindent megtesz az egészségügyi válsághelyzet megoldásáért, a járvány terjedésének megfékezéséért. A vezetőség elővigyázatosságból – védve a szurkolóit, játékosait és a klubnál dolgozó kollégáit – döntött az ideiglenes helyettesítés mellett”.

A Honvédot beugróként Pisont István irányítja majd, aki a klub NBIII-as csapatának az edzője.

„Ismerem a srácokat, ők is ismernek engem, úgyhogy remélem, jól megy majd a közös munka. Az a célom, hogy győzelemmel mutatkozzam be a DVTK ellen. Giuseppével jó a kapcsolatunk, az ő iránymutatásai alapján készülünk. Szeretném élvezni a közös munkát és ezt kértem a játékosoktól is” – mondta a klub honlapjának Pisont.

A Honvéd az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával összhangban arra kéri azokat a szurkolókat, akik az elmúlt hetekben kapcsolatba kerültek az érintett területeken járt emberekkel, vagy maguk is oda utaztak, hogy ezúttal televízión keresztül biztassák a csapatot a DVTK ellen.

Több sporteseményt is érint a koronavírus. Vízilabdában elmarad a Honvéd–Eger és a BVSC–OSC mérkőzést, mert az Eger Bresicában, az OSC pedig Veronában játszott a napokban.

Elhalasztják a női vízilabda-válogatott olimpiai selejtezőjét is, ami március 8. és 15. között Triesztben lett volna.

A 444 fociblogját itt tudod követni Facebookon:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.