Günther Oettinger szerint nem baj, hogy nemrég EU-biztos volt, most pedig a magyar kormánynak fog dolgozni

TUDOMÁNY
2020 február 27., 12:46

Szívesen elfoglalja a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács társelnöki posztját, de előbb megvárja az Európai Bizottság állásfoglalását, mondta a Politicónak Günther Oettinger korábbi EU-biztos, akinek a kinevezése múlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben.  

Létezik ugyanis egy szabály, amely előírja, hogy a korábbi EU-biztosoknak a hivatalból való távozásuk utáni első két évben értesíteniük kell a Bizottságot, ha új állást kapnak. Az előírás azt szolgálja, hogy elkerüljék az esetleges érdekkonfliktusokat.

Gunther Oettinger
photo_camera Gunther Oettinger Fotó: Francois Walschaerts/EU/Shimera/Francois Walschaerts

Oettinger kinevezése európai szinten is kritikákat váltott ki, Daniel Freund zöld európai parlamenti képviselő például azt mondta, Oettinger ezzel „olyan rezsimet hitelesít, amely támadja a tudomány szabadságát”. 

A volt EU-biztos ezt visszautasította: „Benne van a nevében is. A Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsnak tanácsadói szerepe van, semmiben nem hoz döntést. Mindig fontos volt számomra a tudomány és az oktatás szabadsága. Ezért sem fogadom el ezt a kritikát. Nagyon túlzónak találom”.

Azt mondta, nem tud róla, hogy a pozícióval fizetés járna, és társelnökként segíteni szeretné a magyar tudomány fejlődését, „formálná a megbeszélések napirendjét, és hozzátenne a párbeszédhez”. 

Oettinger Palkovics László innovációs miniszter mellett dolgozna, az intézmény egyetlen külföldi tagjaként. 

Ki ez az ember?

Günther Oettinger német politikus, Angela Merkel párttársa a CDU-ban, az Európai Bizottság energiaügyi, költségvetési és digitális gazdaságért felelős biztosa is volt. Energiaügyi biztosként a magyar kormánynak vele kellett tárgyalnia a közműcégek felvásárlásáról, a rezsicsökkentésről és a paksi bővítésről is. 

Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Günther Oettinger költségvetési ügyekért és emberi erőforrásokért felelős uniós biztost az Országházban 2018. február 2-án.
photo_camera Orbán Viktor és Günther Oettinger 2018. február 2-án. Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Híresen nagy híve a fosszilis energiahordozóknak és az atomenergiának, cserébe úgy gondolja, hogy a megújuló energia túlságosan nagy terhet jelent a gazdaságnak. Erről biztosként íratott is egy jelentést, amiben fel voltak sorolva az egyes energiaágazatokba folyó támogatások, majd Oettinger, amikor látta, hogy a fosszilis tüzelőanyagoknál és az atomenergiánál még a megújulóknál is brutálisabb számok szerepelnek, töröltette azokat a jelentésből

Orbán Viktor évek óta jó kapcsolatot ápol vele. Előfordult, hogy Oettinger egy német üzletember magángépét használta, csak hogy le ne késse Orbán vacsoráját. (Erről korábban többször is írtunk, mert a helyzet felvetette a kérdést, hogy Oettinger segített-e a magyar kormánynak a paksi bővítést engedélyeztetni Brüsszelben. Oettinger mindig is határozottan állította, hogy nem.)