A református egyház szerint politizálnak és lejáratják az egyházi iskolákat a NAT-ot kritizáló tanárok

Frissítés: Szilvásy László, a magyar piaristák tartományfőnöke szombaton az Indexnek azt mondta, nem nyilatkozott az Origónak, és nem adott közre semmilyen állásfoglalást a Piarista Rend Magyar Tartománya nevében. Azt elismerte, hogy Origo által közölt idézet valóban tőle származik, csak épp nem az Origónak mondta, hanem egy levélben írta, és kiemelték a kontextusból. Elmondta, nem készülnek semmilyen szankcióval, tisztelik mások véleményét, és örülnek a szakmai vitának. Hozzátette, támogatják, hogy a munkatársaik gondolkodó pedagógusok legyenek.

Tegnap este került ki a pesti Piarista Gimnázium honlapjára az új NAT-ot kritizáló állásfoglalás, amelyet több tucat egyházi iskola tanárai, összesen mintegy ezer pedagógus írt alá. A szöveg hangsúlyozza, hogy a magyar oktatás válsága régóta tart, nem az új NAT idézi elő, amelynek amúgy vannak előremutató részei is. Ezzel együtt a pedagógusok úgy látják, és ezt részletesebben is kifejtik, hogy „a magyar oktatás egészének várt megújulását – néhány részterület kivételével – a bevezetett Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák.”

De még mielőtt az állásfoglalás szövege és az aláírók névsora nyilvánosságra került volna, tegnap délután az Origo már lehozott egy cikket „Megtévesztő állásfoglalást köröztetnek egyházi iskolákban”. Ebben katolikus és református vezetők előre hangsúlyozzák, hogy a meg sem jelent nyilatkozat, aminek a tartalma a cikkből sem derül ki, nem tükrözi egyházaik és iskoláik hivatalos álláspontját, azt magánakciónak tekintik.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Szent István emlékkonferencián Kecskeméten, a Piarista Gimnázium Dísztermében 2019. szeptember 12-énFotó: Bús Csaba/MTI/MTVA

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy sem az egyházakkal, sem az oktatási intézményeket összefogó szervezetekkel nem egyeztettek, „a budapesti Piarista Gimnázium nevelőtestületének több tagja fogalmazta meg az állásfoglalást, így az nem képviseli a katolikus, illetve az egyházi iskolák egészét, hanem egy magánkezdeményezésnek tekintendő.” A piarista tartományfőnök, Szilvásy László is leszögezte, hogy „a terjesztett levél tanárok egy csoportjának a véleményét tükrözi”, azt „egy véleménynek tekintem, semmi többnek”.

A református egyház oktatási irodájának vezetője ennél jóval tovább ment, és konkrétan felszólította „az intézményeket, hogy ne reagáljanak erre a megtévesztő levélre”

- nyilatkozta az Origo tegnapi cikkében Papp Kornél, aki akkor még nem tudhatta, hogy a figyelmeztetés ellenére több református iskola munkatársai is aláírják a levelet. Igaz, a felsorolásban intézményként megjelenő katolikus, evangélikus, zsidó és baptista intézmények között csak egy református szerepel, a többiek tanárai csak egyesével, sőt mások az iskolájuk megnevezése nélkül szerepelnek. 

„A Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája és a református köznevelési intézményfenntartók és intézmények nevében határozottan visszautasítom azt a módszert, amellyel lejáratják az »egyházi iskola« fogalmát. Amennyiben sajtónyilvánosságot kívánnak teremteni önös céljaikhoz, akkor azt kizárólag a piaristák nevében tegyék meg” - folytatódik Papp Kornél nyilatkozata. 

„Önök most a politikai szerepvállalás útjára léptek, s ezen az úton mi nem tartunk Önökkel. Azt azonban elvárjuk, hogy az egyházi iskolákat ne járassák le, állásfoglalásukkal azt a látszatot keltve, mintha minden egyházi iskola felsorakozna Önök mellé.”

Orbán Viktor miniszterelnök és Bogárdi Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke beszélget, miután aláírták a kormány és a Magyarországi Református Egyház közötti viszony alapelveiről, az együttműködést meghatározó feladatokról szóló megállapodást az Országházban 2017. október 4-énFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az Origo úgy fordítja le az egyházi elöljárók nyilatkozatait, hogy 

„egy oktatási intézmény néhány tanárának bíráló levele”

nem képviseli „a katolikus, valamint a többi egyházi iskola álláspontjának az egészét, ez csupán egy magánkezdeményezés, semmi több annál.” A tanárok által kiadott nyilatkozat egyébként egyszer sem állítja, hogy ez lenne a hivatalos egyházi vagy oktatási intézményi álláspont, úgy is kezdődik, hogy „Mi, egyházi iskolákban dolgozó alulírott pedagógusok...”

És mivel csak „néhány tanárról” van szó, a kedves olvasó gyorsan végigpörgetheti az állásfoglalás oldaláról idemásolt névsort.

A budapesti Piarista Gimnázium tanárai közül:

  • Acél Zsolt
  • Bán Róbert
  • Bukor János
  • Gelencsér László
  • Horváth Bálint Pál
  • Kiss Gergely
  • Koós Levente
  • Koncz Péter
  • Kormos Zoltán
  • Kuroli László
  • Márialigeti Kristóf
  • Márkus Roland
  • Melegh Béla
  • Dr. Mjazovszky Ákos Attila
  • Molnár Lehel
  • Moór István
  • Némethné Hevenesi Anna
  • Pehartz Tamás
  • Posta István György
  • Sághy Ádám
  • Szabó Dániel
  • Szakál Ádám Márton
  • Székely Zoltán
  • Szőke Máté Tibor
  • Tegzes Emese
  • Tüskés Tünde
  • Ujházy András
  • Újhelyi Zsigmond
  • Ullrich Magdolna
  • Urbán János
  • Urbán Péter
  • Valaczka András

A kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda tanárai közül:

  • Ábel István
  • Agócs Andrea
  • Bodza Pál Tamás 
  • Bodzáné Kutas Rita
  • Bogár-Szabó Ádám
  • Csenki Nikolett 
  • Csonka Zoltán 
  • Csujáné Kocsis Julianna
  • dr. Urbánné Lehoczki Adrienne
  • Erdős Anita
  • Fehérvári Gábor
  • Galikné Bertus Annamária
  • Gáspár Judit
  • Hajagosné Csernák Gizella
  • Halasi Bernadett
  • Horváth Orsolya
  • Iványosi-Szabó Andrea
  • Kiss Ildikó
  • Kovács András
  • Kovács Krisztina
  • Kovácsné Golovics Ibolya
  • Kozicz János
  • Koziczné Dénes Piroska
  • Kőházi-Kis Margit
  • Kőrös Henriett
  • Kuthy Zoltán
  • Lévai Zita
  • Ludányiné Füvesi Tünde
  • Máj Judit
  • Marozsi Edina Borbála
  • Matusz Gabriella
  • Mészárosné Bényei Katalin
  • Mikulás Gáborné
  • Mikulásné Ferencz Zsuzsanna
  • Mogyorósné Bálind Anikó
  • Nagyné Bodza Irén
  • Néma Attila
  • Oláh Zoltán
  • Olasz Edit
  • Papp Brigitta
  • Paróczai Béláné
  • Petőcz Tamás
  • Provaznikné Tóth Eszter
  • Rimár Zsuzsanna
  • Romanóczi Györgyné
  • Rózsavölgyiné Boldis Anna
  • Sipőcz Brigitta
  • Soós Zoltán Ferenc
  • Steixner Katalin
  • Suba Adrienne
  • Szabóné Adorján Erika
  • Talmácsi József
  • Telek Péter Pál
  • Tompáné Bablena Anikó
  • Tóthné Szalai Enikő
  • Tősér Anna
  • Turjánszkyné Tapodi Katalin
  • Vargáné Csűri Bernadett
  • Zákányi Erika
  • Zsámboki Tibor
  • Zsámboki Tiborné
  • További négy kolléga név nélkül

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanárai közül:

  • Boldog Zoltán
  • Czeglédi Zsolt
  • Csizmadia Zsolt
  • Éderné Erki Kornélia
  • Fejesné Pálfy Zsuzsa
  • Gábor Dávid
  • Jusztinné Nedelkovics Aliz
  • Kocsis András Balázsné Király Tünde Teréz
  • Kovács István
  • László Imre
  • Nemes Zsuzsanna
  • Papp Attila
  • Serényi Tamás
  • Sipos Attila
  • Szász Imre

A váci Piarista Gimnázium és Kollégium tanárai közül:

  • Babicz István
  • Barcza Csillag
  • Bereczky Dalma
  • Burgerné Horváth Luca
  • Chován István
  • Csongor-Kiss Rita
  • Dr. Hortoványi Judit
  • dr. Kásáné Meszlényi Lívia
  • Gutbrod András
  • Horváthné Stumm Erzsébet
  • Kósa Klára
  • Lobmayer Imre
  • Palkó Balázs
  • Pistyúr Bence
  • Ribényi Mónika
  • Sík Péter
  • Szabó-Pál Tibor
  • Szentesi Imre
  • Szeri Eleonóra
  • Szóró Kata
  • Tobisch Adrienn
  • Varga Irina
  • Vass Ildikó
  • Viola Éva
  • További egy kolléga név nélkül

Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanárai közül:

  • Balázs Jeromos
  • Csernák Erika
  • Gyóni Erika
  • Gyurácz Németh László
  • Keppel Dániel
  • Nagy László János
  • Rátkai Péter
  • Somfai Melinda
  • Szeifert Gizella
  • Vizes Marianna

A szentendrei Ferences Gimnázium tanárai közül:

  • Dávid Anna
  • Marek-Hamza Ágnes
  • Neubrandt István
  • Novákné Tóth Krisztina
  • Tihanyi Ildikó
  • Ujváry János
  • További egy kolléga név nélkül

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanárai közül:

  • Czinege János
  • Farkas Charlotte
  • Fazakas Andrea
  • Fritz Judit
  • Gadóné Kézdy Edit
  • Galambosné Faragó Mária
  • Gion Mariann
  • Harasztos Barnabás
  • Házkötő Mónika
  • Horváth Gabriella Imréné
  • Schulek Emese
  • Istvánffyné Tomka Márta
  • Korompay Eszter
  • Korompayné Sebestyén Nóra
  • Kürtösné Martinovics Éva
  • Lux Ágnes
  • Mátyás Olga
  • Monostori Ágnes
  • Őze Sándorné
  • Sághy Katalin
  • Ráczné Tóth Judit
  • Rókusfalvy Ilona
  • Sólyom Anikó
  • Szetlik Krisztina
  • Szilvásné Puskás Gabriella
  • Szőkéné Mezősi Tímea
  • Szűcs Petra
  • Tasi Zsuzsanna
  • Tóth Katalin
  • Urbán Ágnes
  • Victor Mónika

 A budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tanárai közül:

  • Asztalos Györgyné
  • Beke Kamilla (irodai munkatárs)
  • Benedek Balázs
  • Beregszászy Ilona
  • Berthóty Kálmán
  • Bódis Péter
  • Borlay-Szabó Dominika
  • Csere Istvánné
  • Csobánné Rákóczy Sarolta
  • Dicső-Erdődi Balázs
  • Döbrössy Jánosné
  • dr. Dankáné Töttössy Katalin
  • dr. Kopáné Somogyvári Bernadette
  • Fazakas Ágnes
  • Gelencsér-Almási Kata
  • Gergely Botond
  • Hajdu Krisztina
  • Hajnal István
  • Hegedűs Zoltánné
  • Hegyi Klára
  • Herbert Krisztián
  • Hockné Petheő Ildikó
  • Juhászné Székely Hajnalka
  • Kalász Nándor
  • Kármán Krisztina
  • Kéry Anna Lilla (hatod éves gyakornok)
  • Krämer Ágnes
  • Kuzmányiné Nyeste Gabriella
  • Legányi Zsuzsanna
  • Magó Katalin
  • Markos Judit
  • Mártonné Rauscher Katalin
  • Meleghné Szalai Hilda
  • Mikesy András
  • Orbánné Kiss-Vámosi Emőke
  • Paulicsek Imréné
  • Rádics Gergely
  • Sárvári Cecília
  • Schmidt Flóra
  • Steinbach Mária
  • Szabó Judit
  • Tóth Helga
  • Vinczéné Gál Réka
  • Vörös Andrea

Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai közül:

  • Benkőné Di Giovanni Rita
  • Császár Györgyné
  • Csekéné Veber Gabriella
  • dr. Csepregi András
  • Czapekné Egervári Orsolya
  • Cziczka Katalin
  • Fabiny Katalin
  • Hámor Endre
  • Hursán Szabolcs
  • Illés László
  • Ittzés Szilvia
  • Izsa Éva
  • Jernei Anikó
  • Kovácsné Gyarmathi Krisztina
  • Majoros Szidónia
  • Nagy Sándor
  • Némethné Szlávik Andrea
  • Nováky Andrea
  • Pál Beáta
  • dr. Palágyi Györgyné
  • Sárai-Szabó Linda
  • Szabados Lilla
  • Szabolczki Zsuzsanna
  • Szalai Ildikó
  • Szalai Lívia
  • Tasnádi Zsuzsanna
  • Tóth Lilla
  • Udvardi Edit
  • További három kolléga név nélkül

A budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanárai közül:

  • Ágostházy Réka
  • Benő Ildikó
  • Cseri Zoltán
  • Czeizing Ottó
  • Czike Gábor
  • Erdészné L. Laura
  • Gamper Alice
  • H. Káldi Anna
  • Hetényi Réka
  • Hoyos Áron
  • Huber Gergely
  • Kautnik András
  • Kautnik Andrea
  • Király Gáborné
  • Kissné R. Petra
  • Kovács Melinda
  • Kovács Petra
  • Kőnigné M. Theodóra
  • Krasznai Gabriella
  • Marx Nóra
  • Moharos-Alszászy Judit
  • Molnár Luca
  • Munkácsy Dorottya
  • Nyáry Zsigmond
  • Pethő András
  • Petneházy Réka
  • Rádiné E. Mária
  • Rév Emma
  • Sidló Stella
  • Szelényi Judit
  • Széll-Rózsa Szilvia
  • Szende Ágnes
  • Tegzes Kinga
  • Zsombory Edit
  • További öt kolléga név nélkül

A budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium tanárai közül:

  • Benedekné Jordán Krisztina
  • Berzsenyi Viktória
  • Bíró Ilona
  • Czétényi Aranka
  • Deák-Hetyey Viktória
  • Dunayné Gulyás Andrea
  • Eged Szilvia
  • Erdősné Nagy Ilona
  • Földes Gábor Andrásné
  • Galambos Szilvia
  • Gelley Áron Benedek
  • Greskovits Márk
  • Hetyey György
  • Horváth Nóra
  • Izsák Margit
  • Komáromi Dorottya
  • Kormos László
  • Lefler Ágnes
  • Magyar Viktória
  • Neubauer Gyopár Nikolett
  • Paholics Erzsébet
  • Pártosné Fazekas Odette
  • Tolnay Dominika
  • Zólyominé Baján Evelin Mária

A budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanárai közül:

  • Balogh Andrea
  • Balogh Dániel
  • Fodor András
  • Földesiné Csiszér Anikó
  • Földváry Miklós
  • Hellner Donáta
  • Horváthné Váradi Eszter
  • Kokas Nikoletta
  • Pataki Krisztina
  • Pitter Károly
  • Samu Györgyi
  • Varga Petra
  • Vass Ágnes
  • Vass Péter
  • További két kolléga név nélkül

A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium tanárai közül:

  • Barlai Zsófia
  • Dr. Borosné Molnár Anikó
  • Császár Anikó
  • Csendes Gabriella
  • Csóka Andrea Edit
  • Drobina Andrea
  • Drüszler Áron
  • Dr. Gáspárdy Tiborné
  • Győre Henriette
  • Horváth Ferenc
  • Horváth Lucia
  • Jakabné Csizmazia Eszter  
  • Kő-Czákler Judit
  • Lang Krisztina
  • Locsmándi Dániel
  • Nagy Andrásné
  • Nagy Róza
  • Pete-Pikóné Horváth Gyöngyi
  • Radasics Csaba
  • Raffai Balázs
  • Richly András
  • Sallayné Dech Réka
  • Sölét-Ormos Judit
  • Szendrei Krisztina
  • Tarnai Katalin
  • Tölli Balázs
  • Törzsök Emilné
  • Zsuppánné Cellik Barbara

A dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola tanárai közül:

  • Bogdánné Kristály Mónika
  • Csontóné Kereszti Edina
  • Fias Zsuzsanna
  • Gyuráné Pintér Anikó
  • Hlavács Judit
  • Juhász Szilvia
  • Kissné Mócsai Vera
  • Kubinyi Edina
  • Mészáros Kinga
  • Molnárné Göncz Borbála
  • Petrikné Várhalmi Zsuzsanna
  • Pistyúr Katalin
  • Radwány-Nagy Dóra
  • Tarjánné Sólyom Ildikó
  • Törökné Baráth Andrea

A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanárai közül:

  • Baloghné Szűcs Emma
  • Bányainé Pálfi Beáta
  • Bujdosó Tibor
  • Csécseiné Mihályi Edina
  • Földiné Jakab Edit
  • Földvári Istvánné
  • Gáll Irén
  • Gyöngyösiné Sepsi Tünde
  • Hamrné Helmeczi Katalin
  • Ivánku Szilvia
  • Jakubecz Sándor
  • Janócsiné Luczi Klára
  • Kocsis Krisztina
  • Kunsági Zsuzsa
  • Máté Adrienn
  • Módis Tamás
  • Nagyné Huszin Andrea
  • Nábrádi Mihály
  • Oroszné Győri Magdolna
  • Pálfi Andrásné
  • Sándorné Sas Ildikó
  • Vadász Zoltán
  • Vadászné Szőke Magdolna
  • Vastagné Szűcs Gabriella
  • Zachar Zoltánné

A bajai Szent László ÁMK Általános Iskolája tanárai közül:

  • Bánfi Katinka
  • Borbély Miklós
  • Borosné Pintér Brigitta
  • Bundity Zoltán
  • Bundság Rózsa
  • Csákiné Deli Boglárka
  • Csukorné Rácz Aranka
  • Dr. Pittenauerné Tóth Kata
  • Dr. Szluha Gyuláné
  • Galiczné Szabó Orsolya
  • Glavatity Milánné
  • Goretics István
  • Goreticsné Maros Zita
  • Karainé Hantai Mónika
  • Kistamásné Krékity Zsuzsanna
  • Molnár Sarolta
  • Osztheimer Krisztina
  • Pozsonyiné Hodován Éva
  • Rápityné Budai Edit
  • Rápityné Mikli Gabriella
  • Simonicsné Mátéka Mária
  • Szabó Brigitta
  • Szabó Krisztina
  • Szűcs Róbertné
  • Vándorné Ginder Angéla

A soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanárai közül

  • Gergely Zsuzsanna
  • Haragó Tímea
  • Horváthné Szabó Csilla
  • Illésné Juhász Aranka
  • Kádár Tibor
  • M. Azizi Judit
  • Magyarné Láng Mária
  • Matus Klára
  • Meiszner Zsoltné
  • Móritz Adrienn
  • Nyesőné Nagy Zsuzsanna
  • Oszvald Enikő
  • Pécz Ágota
  • Szabó-Darida Ágnes
  • Weisz Gabriella
  • Zöldi Gréta

A budapesti BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanárai közül:

  • Bakai Eszter
  • Balogh Zsófia
  • Belkovics Attila
  • Dr. Balogh István
  • Dr. Tóth Andrea
  • Dr.Takács István
  • Dütsch Lívia
  • Egresi Andrea
  • Endrődi Balázs
  • Forgács Éva
  • Gál Zsófia
  • Gaul Emil
  • Gonda Judit
  • Győrfi Dorit
  • Győri Lívia
  • Holácsné Szalmási Györgyi
  • Hornyik Erika
  • Jámbor Dorottya
  • Jasik Barbara
  • Kádár Ildikó
  • Kékes Zsuzsanna
  • Kerékgyártóné Gulyás Éva
  • Kerényi-Nagy Levente
  • Kis Anikó
  • Kovács Bernadett
  • Kökényesi Ágnes
  • Kulcsár Szabó Anikó
  • Lénárt Boglárka
  • Márk Ferenc
  • Mártha Zsolt
  • Mészáros Zsófia
  • Nagy Beatrix
  • Nagy Eszter
  • Pápai Zsuzsanna
  • Papik Eszter
  • Pármai Éva
  • Pelikán Viktória
  • Sipos Alexandra
  • Szabadyné Ligeti Zsuzsanna
  • Szűcs Rebeka
  • Tax Eszter
  • Varga Péter
  • Varga Violetta

A tordasi Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai közül:

  • Bálintné Milákovics Olga
  • Boleradszki Edina
  • Both Edina
  • Budavári Erzsébet
  • Gaál Valéria
  • Gyarmatiné Stampel Erzsébet
  • Hajdu Edit
  • Horváth Erika
  • Horváth Györgyi
  • Jambrik Levente
  • Kosaras Péter Ákos
  • Máli Réka
  • Marton Gabriella
  • Pók Endréné
  • Szabóné Hegedűs Mónika
  • Varga - Sebestyén Eszter
  • Varga Szabolcsné
  • Zámbó Ildikó

A budapesti Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanárai közül:

  • Boromissza Gáborné
  • Czakó Bence
  • Csák Emese
  • Hajna Ákos Gábor
  • Horváthné Diósi Viktória
  • Komondy Zsuzsa
  • Kőszeghyné Szénási Ágnes
  • Lehoczki Zsolt Péter
  • Mona Tamásné
  • Németh Judit
  • Piszman Ditta
  • Racskó Éva
  • Tankovits Ádám
  • Tóth Attila
  • Tóth Györgyi Éva
  • Tóthné Báldi Éva
  • Tremmelné Hudik Katalin
  • Vargáné Németh Mária
  • Veressné Pamuk Ágnes
  • Vigh Zoltán
  • További nyolc kolléga név nélkül

A budapesti VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola tanárai közül:

  • Davidovics Dávid
  • Fizil Orsolya
  • Holló Katalin
  • Horváth Éva Katalin
  • Koloszár Péter
  • Kovács Krisztina
  • Kökény István
  • Leotard-Császi Zsófia Zsuzsanna
  • Nádasné Szabó Ágnes
  • Orosz Dávid
  • Pirisi Zoltán
  • Rustinczky Zoltán
  • Simon Szilvia
  • Simonné Kovács Judit
  • Szalay Zsuzsanna
  • Vass Krisztina
  • Viktor Dániel
  • További 7 kolléga név nélkül

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanárai közül:

  • Babicz Gyöngyi
  • Ballyné Fazekas Judit
  • Báriné Haraszti Adél
  • Barkó Lajos
  • Bogdán Gabriella
  • Csordásné Lippa Beáta
  • Dr. Tarnóczi Richárdné
  • Dankó Ildikó
  • Fehérné Molnár Marianna
  • Gonda Viktória
  • Haizer Tiborné
  • Homoródi Antalné
  • Juhász Péter
  • Juhász Tamás
  • Kézsmárki Ágnes
  • Kizman Ágnes
  • Kollát Beatrix
  • Lázár Katalin
  • Miléné Varga Andrea
  • Nagyházi Zsuzsanna
  • Pazonyi György
  • Pócsik Csabáné
  • Rubóczki Béla
  • Siska Péter
  • Tamás Melinda
  • Tóth Diána

Bölcsesség Kezdete Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bodrog tanárai közül

  • Afangide Beáta
  • Balogh Árpád
  • Csernák Judit                   
  • Dan Tiborné
  • Gazdag Beatrix
  • Győri Kornél
  • Horváth Balázs
  • Horváth Zsófia
  • Jóföldi Tímea
  • Kelemen Ágnes
  • Kurdiné Kövesdi Erika
  • Lehotay-Kéry Jánosné
  • Patona Zsuzsanna
  • Révész Kinga
  • Steinerné Tompos Andrea
  • Sütő Ervinné

A mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanárai és nevelői közül:

  • Almási Attila
  • Bata Emília
  • Bondár Zsuzsa
  • Csákné Tóth Júlia
  • Csoh Ildikó
  • Debreczeni Gábor
  • Dr Baukóné Baksai Edit
  • Dr Kovács Gábor Csabáné
  • Ficsor Tamás
  • Kaszás Gábor
  • Kincsesné Kovács Erika
  • Kisné Péter Nóra
  • Kocsorné Kovács Bernadett
  • Kolozsi Tamás
  • Kovács Hajnalka
  • Kovácsné Győrfi Linda
  • Kun Ilona
  • Molnár Zita
  • Molnárné Farkas Éva
  • Pócs József
  • Sas Katalin
  • Suszter Ágnes
  • Szabó Katalin
  • Székely Mária
  • Szilágyi István
  • Szilágyi Zsuzsa
  • Szugyiczkiné Balogh Edit
  • Takács Béla
  • Toldi Anikó

A miskolci Nebuló Általános Iskola tanárai közül:

  • Kertészné Varga Kinga
  • Molnárné Visnyik Erzsébet
  • Muránszky Istvánné
  • Rutka Gergő
  • Szolyákné Mallák Ágnes
  • Vonga Krisztián
  • További hét kolléga név nélkül

A kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola tanárai közül:

  • Balázs Margit Julianna
  • Bartalos Györgyi
  • Bensinger Erzsébet
  • Bíró Judit
  • Czapáry István
  • Czapáryné Prohászka Csilla
  • Derecskeyné Sipos Etelka
  • Draskóczy Balázs
  • Eper József
  • Faragó Imre
  • Gábor Gyenes Magdolna
  • Jánosi Teréz
  • Kelemenné Kalászi Zsuzsa
  • Kerner Erzsébet
  • Kiss Attiláné
  • Lipóth Ildikó
  • dr. Mihókné Vass Ildikó
  • Nagy Erzsébet
  • Nagyné Dúl Gyöngyi
  • Pappné Szűcs Mónika
  • Pálinkó Gábor
  • Sértő Róbert
  • Siroki Dávid
  • Szarka Szilvia
  • Szécsényi Zsuzsanna
  • Szigeti Csaba
  • Szigeti Judit
  • Szilágyi Enikő Csilla
  • Szilágyi Olivér
  • Szolnoki Attila
  • Szolnoki Attiláné
  • Takácsné Nagy Anikó
  • Tóth Szilvia
  • Vida Istvánné

A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, Budapest nevelőtestületéből:

  • Balogh Lili
  • Felleg József
  • Kántor Julianna
  • Moldován Szilvia
  • Varga Richárd
  • Zalányi Kinga

A budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpont tanárai közül:

  • Babay Kinga
  • Halász Dániel
  • Harsányi Klára Mária
  • Hetényiné Szeróvay Dóra
  • Horváth Anna Krisztina
  • Késmárkyné Brückner Rita
  • Kollár Ágnes
  • Latinovics Ádám 
  • Pákányi Szabolcs Lászlóné
  • Peller Judit
  • Peller Zsuzsanna
  • Perlaky-Balc Adél
  • Siklós Özséb
  • Valkó Rita

Továbbá:

  • Bajnay Berta (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Bense Erzsébet (Szent Imre Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét)
  • Borbélyné Somogyi Szilvia (Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence)
  • Borókay Eszter (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Borsay Levente (Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác)
  • Borzsákné Szijártó Karolina (Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimn. és AMI., Piliscsaba)
  • Böszörményi Géza (Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Boldog Donáti Celesztina Óvoda, Nagykanizsa)
  • Csányi Ágnes (Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma és Kollégiuma, Kiskunhalas)
  • Dienesné Ablonczy Anna (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Dósa Tibor (Reménység Katolikus Általános Iskola, Budapest)
  • Dósai Mónika (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Faragó Kinga (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Frigyesi Márton (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest)
  • Füsti-Molnár Zsuzsanna (Budapesti Kolping Katolikus Iskola, Budapest)
  • Gállos Balázs (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Géczy Árpád (Reménység Katolikus Általános Iskola, Budapest)
  • Györgyné Papp Eszter (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Gyulavics Erzsébet (Budapesti Kolping Katolikus Iskola, Budapest)
  • Halmos Attila (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Horváthné Godena Katalin (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Dr. Hoványi Márton irodalmár (ELTE), katolikus teológus (PPKE), a Budapesti Piarista Gimnázium volt tanára
  • Ignécziné Bodnár Klára (Piarista Tanoda, Sátoraljaújhely)
  • Jakabos Erika (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Dr. Kállayné Gillyén Zsuzsanna (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Kalmárné Borbáth Gitta (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Keller Krisztina (gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium)
  • Kliment Hajnalka (Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és AMI, Vác)
  • Kovács Gergely (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, Debrecen)
  • Kovács Judit (Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, Pécel)
  • Kovordányiné Káplár Rita (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Labancz Zsolt (Piarista Tanoda, Sátoraljaújhely)
  • Lengyel Ibolya (Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szentendre)
  • Mácsainé Szalai Tünde (Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Boldog Donáti Celesztina Óvoda, Nagykanizsa)
  • Márton Katalin (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Megyesi Éva (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Mervay Miklós (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest)
  • Mocsáry Dezső (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Morlin Erzsébet (Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szentendre)
  • Muntag Lőrinc (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Murvai Dénes (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Katolikus Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium, Budapest)
  • Müllner Eszter (Páduai Szent Antal Általános Iskola és Gimnázium)
  • Papp Zsolt (igazgató, Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét)
  • Rácz András (Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Nagykanizsa)
  • Rácz Andrásné (Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Nagykanizsa)
  • Rajnai Károly (Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, Sopron)
  • Rochlitz Andrea (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Rosta Zsófia Katalin (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Ruff László (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr)
  • Salát Ildikó (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Budapest)
  • Schwarczné Kemény Borbála (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Dr. Somogyiné Petik Krisztina (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola)
  • Somorjai Karola (Karolina Iskola, Szeged)
  • Sponták Szabina (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Szabó Tünde (Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, Kiskunhalas)
  • Szabóné dr. Kármán Judit PhD (tanszékvezető egyetemi docens, intézetvezető, Sapientia SZHF Pedagógia Tanszék, Neveléstudományi Intézet)
  • Szabóné Lukács Éva (Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Nyírtelek)
  • Szentgyörgyi Rita (Sztárai Mihály Református Általános Iskola és Óvoda, Siklós)
  • Sznopek Martin (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Tatár András (gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium)
  • Teknősné Kórodi Ágnes (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Dr. Tima Renáta Judit (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Tollár Ivett (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Tóth Zoltánné (Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest)
  • Ujházy Andrásné (Páduai Szent Antal Iskola, Piliscsaba)
  • Valaczka János (gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium)
  • Varga Judit (Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium, Kiskunhalas)
  • Dr. Veressné Létai Ágnes (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debrecen)
  • Viczián-Cseh Lilla (Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence)
  • Virágné Katona Zsuzsanna (igazgatóBethlen Gábor Református Általános Iskola, Törökszentmiklós)
  • Vizeli Judit (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Walter Piroska (Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zsámbék)
  • Zsigmondné Tamasics Katalin (Kodály Zoltán Katolikus Magyar Kórusiskola)

Továbbá az intézmény megnevezése nélkül:

  • Ambrus Krisztina
  • Antal Erika
  • Aszódi István
  • Balogh Andrea
  • Bársonyiné Molnár Erika
  • Bartlné Pap Zsuzsanna
  • Bencze Tamás, Zalaegerszeg
  • Benczné Horváth Gizella, Gödöllő
  • Bene Julianna
  • Benkő Csilla
  • Benkő Tamásné Kovács Hajna
  • Biró Anna
  • Bognár Barnabás
  • Borbáth Gábor
  • Borosnyay Katalin 
  • Borús Klára
  • Bölcsföldiné Türk Emese
  • Czakó-Radványi Piroska
  • Czékmány Ilona
  • Csanády Gábor Mátyásné
  • Csapodiné Mihályi Csilla
  • Csizmadia Márta
  • Csízy Judit
  • Csombó Emese
  • Dienes Petronella
  • Divinyi Réka
  • dr. Grynaeus András
  • Dr. Kerkápoly Anikó
  • dr. Rubovszky Péter
  • Dr. Szilvay Géza
  • Dr. Zarándné Krafcsik Ildikó Anna 
  • Edöcsény Andrásné
  • Fancsovitsné Bőjtös Zsuzsanna
  • Gál Mariann
  • Galambos Csaba
  • Gárdos Bernadett
  • Gazdag Gyöngyi
  • Gerencsér Borbála
  • Gergényi Zsolt Edéné
  • Gerstenmajer György
  • Gilicze Zoltán
  • Gombosné Székely Andrea, Pest megye
  • Gorondi Orsolya
  • Gudricza Ágnes
  • Gulyás Krisztina
  • Győri Katalin
  • Heltai Zsófia
  • Hergárné Mády Katalin
  • Horváth Sarolta Zsuzsanna
  • Izsák Dániel
  • Katonáné Mundi Beáta
  • Király Teodóra
  • Kisdi Eszter
  • Kiss Dávid
  • Knotz Anikó
  • Kollár Andrea
  • Kollárné Michelberger Ágnes
  • Kondor Ágnes
  • Konrádné Papp Orsolya
  • Kotschyné Bellosevich Anna Mária
  • Kovács András
  • Körömi Péterné
  • Kőszeghyné Keresztes Éva
  • Kövesdiné Kapitár Anikó Zalaegerszeg
  • Kruppa Bence
  • Kuszmann Nóra Andrea
  • Laczik István
  • Lakatos Máté
  • Lázár László
  • Lebbenszki Éva
  • Lechner Andrea
  • Leskó Sándorné
  • Maczó Ferenc
  • Marsai Csaba
  • Marton Ágota Flóra
  • Mercz Klára
  • Mészárosné Szabó Edit
  • Meszéna Zsoltnél
  • Meszes Judit
  • Miaveczné Hetényi Katalin
  • Mihályi Anikó Dalma
  • Mikoss Ágnes
  • Mildner Andrea
  • Mlinkó Ágnes
  • Molnár György
  • Mudri Mária
  • Müller László
  • Nagy Hilda, Gödöllő
  • Nagy Ildikó Orsolya
  • Nényei Pál
  • Ónodi Szabó Krisztina
  • Ö. Kovács Anna Rebeka
  • Pap Andrea
  • Papp Ildikó
  • Pénzes Katalin
  • Pénzes Katalin
  • Perczel Anna
  • Perczel Tamás
  • Pertis Szabolcs
  • Pethő Csilla
  • Petrényi Hajnalka
  • Petrovicsné Varga Viktória
  • Pintér Anasztázia
  • Rakamazi Richárd
  • Rauscherné Horváth Gyöngy
  • Ress-Horváth Katalin
  • Ruff-Fazekas Anna
  • Ruttkay Attila
  • Ságiné Szlovák Erzsébet
  • Scharek Edit
  • Schubert Tamás
  • Skublicsné Kerényi Csilla
  • Sódor Anna
  • Stróbl Kristófné
  • Szabadiné Kutas Emese
  • Szabó Zsolt
  • Szántó Csaba Zsoltné
  • Szegeczky Tibor
  • Széll Marcell 
  • Szénásy Zoltán
  • Szigeti Magdolna
  • Szilágyi Júlia, Gödöllő
  • Szilágyi Réka
  • Szőnyi Gergely
  • Szőnyiné Lobmayer Margit
  • Tajtiné Kiss Anita Anna
  • Tóth Krisztina, nem pedagógus munkakörből
  • Török Csaba
  • Tuzson-Berczeli Bernadett
  • Tyukászné Kerekes Petra
  • Uhlár László
  • Urbán-Szilva Gizella Judit
  • Utassy-Hajdú Klára
  • Valaczka Andrásné
  • Ván Judit
  • Varga Jánosné
  • Várhelyiné Posta Ágnes Anna
  • Varhola Melinda
  • Veres Gyöngyi
  • Vértesy Andrea
  • Vizi Mária
  • Wildné Grób Mária
  • Zaymus Tímea
  • Zeller Dalma
  • Zöllnerné Kondella Márta

 Továbbá név nélkül 56 kolléga.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó