Biden győzött a dél-karolinai előválasztáson

2020 március 1., vasárnap 7:50

A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött, Tom Steyer kaliforniai milliárdos pedig bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.

Az első részeredmények szerint Biden a voksok csaknem 50 százalékát szerezte meg, a második helyen, messze lemaradva, valamivel több mint 19 százalékos szavazataránnyal Bernie Sanders végzett. A voksok bő felének feldolgozása alapján Pete Buttigieg volt polgármester, Elizabeth Warren massachusettsi és Amy Klobuchar minnesotai szenátor egyaránt 10 százaléknál kevesebb szavazatot szerzett. A demokraták elnökjelöltségéért versenyző Mike Bloomberg milliárdos a dél-karolinai szavazáson nem vett részt.

Az első felmérések szerint Biden elsősorban a 45 éven felüliek és az afroamerikaiak bizalmát nyerte el. Nagyarányú győzelmét elemzők különösen fontosnak tartják, hiszen a volt alelnök az előválasztási folyamat első három szavazásán - Iowában, New Hampshire államban és Nevadában - nem szerepelt jól. A dél-karolinai eredmények azonban meglendíthetik a kampányát, jótékony hatással lehetnek a március 3-án egyszerre 14 államban tartandó előválasztások eredményeire is.

„A demokraták olyan elnökjelöltet akarnak, aki demokrata párti” - jelentette ki Biden a győzelem éjszakáján Columbiában híveinek. 

Tom Steyer kaliforniai milliárdos még a végeredmények előtt, de már a részeredmények ismeretében bejelentette: befejezi kampányát és kiszáll az elnökjelöltségért folytatott versengésből. „Mondtam korábban is, hogy amennyiben nem látok esélyt a győzelemre, abbahagyom kampányomat. És tisztességesen megmondom: nem látom a lehetőségét, hogy elnyerhetem az elnökjelöltséget” - közölte Steyer, aki elsősorban környezetvédelmi programmal kampányolt. Az üzletember nagyszerű tapasztalatnak nevezte eddigi kampányát, és mint mondta, semmit nem bánt meg. (MTI)