Bana Tibor otthagyta a Jobbikot, mert úgy érzi, diktatúra van a pártban

politika
2020 március 02., 16:56

Kilépett a Jobbikból a párt Vas megyei országgyűlési képviselője, Bana Tibor. Az erről szóló videójában azt mondta, hogy a Jobbikban jelenleg „a tisztességtelenség és a becstelenség uralkodik. Jakab Péter az antiszemita botrányairól elhíresült, orosz- és törökbarát Gyöngyösi Mártonnal együtt diktátorként vezeti a pártot”. Hozzátette, hogy hiába dolgozik vala keményen, ha kritikát is meg mer fogalmazni, akkor nincs helye a rendszerben. Bana szerint a kormányváltáshoz kevés „a Fidesz kemény és jogos, de tartalom nélküli, üres frázisokban kimerülő kritizálása”, és alternatívát is kell nyújtani.

Beszélt arról is, hogy a döntéshozók többsége nem állt mellé, amikor az euró mihamarabbi bevezetése mellet érvelt, részt vett az Erdogan elleni tüntetésen vagy közleményt akart kiadni a holokauszt nemzetközi emléknapján.

A továbbiakban egyetlen Vas megyei ellenzéki, független országgyűlési képviselőként akar dolgozni, a remélt 2022-es győzelmet jelentő ellenzéki együttműködéshez pedig minden erejével igyekszik hozzájárulni. Kiemelte, hogy 2022-ben csak az egy az elleni indulás jelenthet megoldást az egyéni körzetekben, és szerinte minden pártban akadnak tisztességes politikusok, akikre lehet számítani a kormányváltásért vívott közdelemben.

Nemrég kiszivárgott egy felvétel a Jobbik januári kongresszusáról, amin Jakab Péter megemlítette Bana Tibort is mint aki azon dolgozott, hogy még elnökjelölt se legyen. A felvétel előkerülése óta Szávay István és Bencsik János is otthagyta a pártot.